Isztambul, ahogy én látom: egyszerű, de fantasztikus… mint ez a vöröslencse fasírt

"Isztambul, óúóúó! Isztambul!

Óó, Isztambul, vágyom nálad lenni bitangul,

Ahol tárva-nyitva a sok bazár,

Csacska szívem arra vár.

....

A sok, színes képeslap a kis szobám falán,

Álmaimban arra járok minden éjszakán.

Óóóó!"

Valahogy így szól a dalszöveg... amit akár én is énekelhettem volna isztambuli utazásom előtt. Ugyanis régóta fontolgattam már, csak az egyéb utak és a terrorcselekmények miatt még váratott magára. Mivel imádom a piacokat, főleg a fűszeres piacokat, tudtam, hogy itt biztosan kielégítik ez irányú vágyamat. A képeslap helyett pedig valóban egy gyönyörű festmény lóg a lakásom egyik falán, így most már mikor ránézek, fel tudom idézni az ott eltöltött napokat is.

Szerencsére már egész elérhető áron repülhetünk a városba, bár tény, hogy azért kutakodni kell a jó árú jegyek iránt. Budapestről vagy a Türkish Airlines vagy a Pegasus Airlines repít minket Törökország legnagyobb városába, ahol egyszerre van jelen Európa és Ázsia, a múlt és a jelen, a hagyományos és a modern. Egyszerűen magával ragadó egy város, annak ellenére, hogy élni ugyan nem tudnék itt, de turistaként azt hiszem még biztosan vissza fogok menni, ha másért nem egy bőröndnyi fűszerért 😋😍

Kicsit izgultam az indulás előtti napon, mivel még kedden este értem haza Nizzából, azért ilyenkor újra ki- és bepakolok a bőröndbe, időjárásfüggően próbálok készülni ruhákkal, váltanom kellett pénzt, a szerda esti táncórát persze nem hagynám ki, a munkában pedig az elmúlt és a közelgő szabadnapok munkáit is rendezni kellett. Mindenki óva intett Isztambul meglátogatásától, bár amennyire nincs félelemérzetem, azért egy nagyon picit tartottam is most a tőle, hiszen nemrég még erős terrorfenyegetettség alatt állt. A kevésbé kalandvágyó európaiak jelenleg annyira nem is merészkednek oda 😆, de csak mert nem sejtik mit hagynak ki ezáltal... 😌 Ami pedig egyenesen felbosszantott, hogy ez a Pegasus Airlines már-már annyira fapados, hogy még az online becsekkolással is problémák adódtak, majd több órányi stressz után a központ közölte, hogy ők sem nagyon értik, mi lehet a baj (hát az pedig nagy baj, ha már ők sem értik 😏) és hogy intézzük reggel, indulás előtt a reptéren... Na, én meg jól végig izgultam az egész délutánt, hogy az egyikünk se maradjon itthon (2 főt sikerült becsekkolni). Csütörtök reggel ezért jóval korábban kimentünk a reptérre, hogy legyen idő elintézni mindent, de szerencsére elég gyorsan megcsinálták a beszállókártyáinkat, így az ezáltal keletkezett feszkó is elmúlt. Maga ez a bonyodalom azért nem töltött el "jujjjj de jó, hogy megyünk" érzéssel, de jóóó, ezért az árért ezt még kibírjuk, ráadásul nem b...szakodnak annyit a csomagokkal mint a WizzAir vagy Ryanair, nincs tumultus és van levegő a gépre szállás előtt, ami mostanság, hogy többször éreztem magam rosszul a reptéri várakozások közben a levegőhiány miatt, egész boldogítóan hatott rám! 

Mi az ázsiai oldalra érkeztünk a Sabiha Gökçen repülőtérre kora délután, viszonylag elég gyorsan ki is jutottunk a terminálról, nem úgy, mint be a városba. A szállásunk, amit a Booking-on találtam szinte potom áron, Az vu óváros kellős közepén, a Grand Bazaar mellett 2 utcányira volt. A terminálról így a Havatas busszal (15 török líra egy útra a díja jelenleg) kb. a délutáni csúcsban 1,5 órát utaztunk, át a Boszporuszon, egészen a Taksim térig. Innen az úgynevezett "Funiküler" visz el minket a T1 villamos megállójába a Kabataş-ig, ez az út a történelmi városrészig kb. 20-30 perc. Igazából szerintem van egy gyorsabb útvonal is, de csak az utolsó nap hajnalán vettem észre, hogy az M2 metró is kivisz a nagy bazártól a Taksim térig, így nem kell kétszer átszállni... na de legközelebb már okosabbak leszünk 😊 Úgy 2,5 óra kb. valóban eljutni a nagy bazárig, mivel a jegyvásárlás is érdekes. Szinte senki sem tud semmit, mire kilogikázza az ember, hogy mi is éri meg neki és hogyan is működik, kb. fél óra... ráadásul mi kizárólag automatákat láttunk, ezekben kártyával nem is lehet fizetni. A legjobb döntés szerintem egy pár napos városnézésre (főleg ha csak az óvárosban közlekedik valaki) az "Istanbulkart". Az automatából kell megvásárolni deposit ellenében, olyan mint egy bankkártya, ennek díja 6 TL, amit elvileg visszakaphat az ember, ha a kártyát visszaadja. De szerintem ennyi pénzért (átszámítva kb. 430 Ft) több a macera a visszaváltással, mint ha az ember megtartja "szuvenírként" 😆, ráadásul elvileg a kapott blokkal lehet csak visszavinni, amit az automata nem minden esetben ad ki, ezt abból tudom, hogy amikor mi vettük az egyikünknek kiadta, a másikunknak nem. 

A város és reptér távolságról még annyit, hogy mi vasárnap hajnalban, amikor indultunk ki a reptérre, a villamosút, mivel kötött pályás, ugyanannyi volt időben, de a Havatas busz csupán 25 perc alatt ért ki a 1,5 óra helyett. Szerencse, mert egyébként vasárnap hajnalban a metrók és a villamosok 6-kor indulnak csak, tehát mi nagyjából 6.25-kor tudtunk felszállni az első villamosra, ami kihozott minket az óvárosból. Erre érdemes figyelni!

Na de vissza az első naphoz: a szállásunkat kb. 6 óra körül sikerült végül elfoglalni, az utca tele volt veszélyesnek tűnő, de igazából nagyon is segítőkész emberekkel, az első sokk után már egész komfortosan mozoghat ott az ember, pláne, ha rájön, hogy végül is ez az egyik legforgalmasabb környék ez. A szálláson a recepciós nagyon barátságosnak bizonyult, néha már túlon-túl is, mivel állandóan beszélgetni akart, de bármit kérdeztünk, mindenre Google-ban keresett rá, viszont akarta és sokszor hosszú perceket időzött el vele. A szoba szuper, pláne a fejenként 3 éjszakára fizetett közel 10.000 Ft-os árhoz képest, remek kilátás nyílt a kikötőre és az óvárosra a tetőteraszról. Mi az 5. emeleten laktunk, a szomszédságban pedig egy táskakészítő üzem működött, ahol szerintem hétköznaponként non-stop dolgozhattak a férfiak. Igazából tényleg, mivel még éjjel is ott voltak, kizárólag szombat este volt üres az épület, az érdekes, hogy biztosan nem váltásban, mivel mindig ugyanazokat az arcokat láttuk, de legalább némi mosolyt követve végigkísértük a márkás hamisítványok gyártási folyamatait. 😉 A tetőterasz másik oldaláról az egyik leghíresebb Hamam fürdő tetejét szemlélhettük, kívülről meg sem mondaná az ember, hogy belül elvileg milyen luxus várja. Bár mi nem jártunk bent, de a szállásadó mesélt róla és mutatott képeket is.

Szóval estére már eléggé elfáradtunk, így ideje volt némi táplálék után nézni. Az utca tele volt mindenféle étteremmel. Azt gondoltam, hogy itt fogom életem legjobb döner kebab-ját enni, amit itthon úgy szeretek, de nem! Ha életem elsője lett volna, biztosan örökre nemet mondok rá, hiszen kaptunk egy vastag pitába zárt valamit, néhány húsdarabkával, kevéske salátával, sültkrumplival, szósz nélkül. Épp csak meg nem fulladtunk benne, kb. 2-3 kis tubus ketchup felejtette velünk ezt a folytós ízt. Remélve, hogy ez csak egy félre sikerült hely, azért nem adtunk fel. Egy biztos, hogy ki tudom jelenteni, életem legrosszabbja volt! Ennél még az itthon kapható 500 Ft-os, csalamádés is jobb (pedig az is botrány)😆 Tényleg nagy csalódás ért, hiszen amennyire imádom (és minden országban kipróbálom), egész hónapban arra készültem, hogy majd itt eszem életem legjobbját... De legalább a személyzet kedves volt. A kaja-sokk után az út fáradalmai miatt egy rövid sétát követően visszatértünk a szállásra pihenni.

Künefe ... Nyammmiii :)

Pénteken reggel, egy kiadós alvás után indulhatott a gyalogos városnézés. A reggeli kávé és ízletes künefe után utunk a Sultanahmet negyed kellős közepéig vezetett. A Hagia Sofia és a Kék mecset egymás mellett, az óváros központjában található, míg a Kék mecset ingyenesen, a Hagia Sofia 40 TL fejében látogatható, kizárólag imaidőn kívül. Mi pont ekkor értünk oda, így kénytelenek voltunk tovább sétálni, míg nem eljutottunk egy kisebb bazárig, ahol a lányok "örömére" én az összes fűszerboltba bementem, majd végigkóstoltattak velem mindent, s az árusokkal megvitattuk az összes gyógytea és fűszer gyógyhatását. A nagy gránátalma szeretetemnek itt sem tudtam ellenállni, mert nagyon jó áron, organikus gránátalma teát vásároltam (szárított gránátalmából és gránátalma virágból áll), ami egyszerűen önmagában is varázslatos. Ugyan a lányok nem jöttek be velem a 3. után már egyikbe sem, de mindig tudták, hogy hol vagyok, ugyanis a helyiek folyamatosan információláncot alkottak 😊 

Ezt követően lenéztünk a vízpartra, de útközben beinvitáltak még minket egy tetőteraszra, ahol gránátalma rajongásom újabb perceit élhettem át, egy 100 %-os juice társaságában... ez valami isteni! Tuti, hogy itthon is gyártok majd néhányszor, és csak egy jó facsarógép kell, megszabadítva ezzel magunkat a gránátalma pucolás mindenféle bajlódásaitól. 😜 

Gülhane park

A Márvány tenger szellői és a Boszporusz látványa után séta a parkban, majd újabb kóstolók után jutottunk be végre a Kék mecsetbe. Cipőlevétel, kendőkötés... majd beengedtek az ajtón. 

Kék mecsetben

Fotózni lehet, beszélgetni lehet, hiszen éppen nincsen imaidő, olyankor ugye egyébként sem mehet be nem iszlám vallású. Tudom, hogy nem túl tiszteletreméltó lesz amit most írok, de a fényűző belső mellé társuló erős lábszag olyannyira elvette számunkra a varázsát a helynek, hogy mi inkább fejvesztve menekültünk ki és a következő dzsámi meglátogatása már nem is igen hozott lázba ezáltal bennünket. Tehát, így a Hagia Sofia kimaradt belülről, az elveszett palota előtt délutánra pedig mindig borzalmasan nagy a sor, így irányba álltunk a Nagy Bazár felé! Persze addigra már a sok kóstolóval úgy eltelítődtünk, hogy a recepciós által ajánlott és az ebéd gyanánt tervezett fincsi török pizzát már csak kóstolóba vettük meg, konkrétan egyet csipegettünk el hárman. Egy biztos, ezen a héten több finom pizzát kóstoltam Nizza és Törökország után, mint néha egy hétvégi olasz kiruccanás során 😛 De biztosan többet, mint finom kebabot! 😅 

Török pizza

Megállapítható, hogy a Grand Bazaar drága, legalábbis szerintem jóval drágább, mint Isztambul óvárosában lévő többi bazár, az újabb városrészektől pedig még inkább elrugaszkodott árakban. Igaz még így is olcsóbb nagyon sok cucc, mint itthon. Alkudni pedig ér, kell és lehet is... és hidd el be fognak rángatni legalább 1-2 üzletbe, de aggodalomra semmi ok! Annak ellenére sem, hogy a lányok eléggé parásak, szerintem inkább vicces, ahogy rád akarnak mindenfélét sózni. Történt az, hogy sétálgattunk a "labirintus" valamelyik utcájában, mire kedvesen mosolyogva köszönnek, visszaköszönök. Megkérdezik honnan jöttünk, válaszolok... rögtön hívják a szomszédot, aki tud is magyarul és rengeteg csoportot hozott ide. Tény, hogy a magyarokat egyébként is szeretik, hiszen az ő történelmükben úgy tanítják, hogy mi kedvesen befogadtuk őket 😂 Na de rögtön hozzák nekünk a meleg almateát (ami tény, hogy iszonyat finom)... beszélgetünk mindenről, kapunk millió bókot, majd megkezdődik a tukmálás... 1-2-3 bőrkabát, majd lassan a fél kollekció rajtam landol, mindenféle színben... igaz az elején még élvezem is, majd jön az alkudozás. Ha valaki nem elég kitartó, mint én, tuti hogy vásárol is valamit... de én inkább csak a móka kedvéért próbálgattam, amit a lányok nagyon "lájkoltak", hiszen ők az árus egyre komorabb fejét már kevésbé díjazták, mikor próbáltam lefelé menni az árban, vagy éppen kijelentettem, hogy ennyiért nem kell. Na, nagy nehezen megszabadulunk a felbőszült "Zoli"-tól (magyar nevén, amúgy Ali)... és végre igyekszünk kijutni a bazárból, de addigra már be is sötétedett. A lányok vásároltak 1-2 dolgot, így visszamentünk a szállásra vacsora előtt. 

Grand Bazaar

A vacsorát egy török "kifőzdében" fogyasztottuk el, ahol a helyi tipikus török fogásokat mi magunk kérhettük ízlés szerint a tányérra. Sok-sok zöldséggel összesütött husik, paradicsomos bulgur pilaf és még miegymás... Már a behívó ember is, de az egész személyzet roppant kedves, előzékenysége csalogatott be oda minket. A vacsora végén finom teát és baklavát is hozzánk csaptak, így indulhattunk vissza a szállásra. Ugyan terveztünk erre az estére egy bulit, de igazán senki nem tudott az óvárosban biztos helyet mondani, ahová érdemes lett volna kimenni. A városban volt egy kizomba fesztivál is, csak az volt a baj, hogy a város másik oldalán, kb. már a kijutás is 2 óra lett volna, viszont éjszaka a hazajutás már necces, így letettem róla (pedig volt nálam tánccipő 😉) Ehelyett a szálláson teázás, borozás és beszélgetés vette kezdetét. 

Süclac - Sült rizspuding

Szombaton viszonylag időben ébredtünk, csak összeszedni volt magunkat nehéz. Elindultunk a városba, majd megálltunk útközben a pénteken kiszemelt és az óváros egyik híres cukrászdájának kirakata előtt, ahol hívogatóan szemezett velünk az a török sült rizspuding. Miért is ne lehetne ez a reggeli? 

Elsüllyedt palota.. már amennyi látszik belőle :)

Az udvarias kiszolgálás és édes, krémes élvezetek után a cukrászda után az Elsüllyedt palotát céloztuk meg, még éppen dél előtt voltunk valamivel, így ilyenkor a sor is kisebb, mint délután. Nagyon kíváncsi voltam rá belülről, hiszen itt forgatták az egyik Dan Brown filmet is. A 20 TL-s jegyárat követően azonban mégsem volt ez akkora nagy szám, mint gondoltam. Még néhány szappan- és szuvenírbolt, majd egy helyi étterembe tértünk be, ahol "nasi" vagy "kisebéd" gyanánt kipróbáltuk az úgynevezett "gözleme"-t, amit a kirakatban készítenek a fehér ruhás öreg nénik, mindenféle jóval megtöltve, forró vaslapon megsütve. Na de van wifi, a pincérek kedvesek, selfie-znek velünk és tényleg jó a hangulat, jól esett az étteremben lévő vendégek fogásainak tálalásait mind végignézni, már az felért egy kulináris élménnyel. 

Sajttal-spenóttal-gombával töltött "gözelme"

Ebéd után elindultunk a Galata hídra, de mivel éppen útba esik egy újabb bazár, ott is alaposan körbenéztünk, immár egy új török ismerős társaságában (de erről majd még írok, mert nagyon „muris” a sztori! 😆) Míg mi „fűszereztünk”, alkudoztunk, sáfrányt vásároltunk, addig a lányok inkább úgy döntöttek, hogy külön válnak és vesznek néhány ruhát, majd a végén találkozunk. Kb. 1 órát bolyongtunk külön, majd valóban elindultunk a kikötő irányába... rögtön ránk is sóztak hamis márkás parfümöket, de közel 2000 Ft-ért még "alvós parfümnek" is jó lesz... gondoltuk! (Na nem mintha használnék éjszakára alvós parfümöt 😂) A lábunk viszont már nagyon fájt, így ideje volt ismét betérni egy gránátalma juice-ra.

100 %-os gránátalma juice

Galata-híd, éjjel-nappal sorakozó kocsisorok és a mögöttük megbújó horgászok, katonás sorban… Vicces egy látvány, ahogy ott „ágaskodnak”. Kezdett már sötétedni mire átértünk a túlpartra... így néhány fotó a naplementében (innen tényleg olyanok a mecsetek mint a képeken), majd séta a kikötőben a müezzin imára hívó szavai hallatára. Ohhh, na oda nem kellett volna betérni, hiszen itt sorra állnak a halsütödék, amely mind iszonyatosan jó illatot ont ki magából, viszont mi éhesek sem nagyon voltunk, illetve vacsira belőttük, hogy végre tényleg keresünk egy ehető kebab-ot 😊 (naná, hogy nem adjuk fel)

Sötétben értünk a Galata-torony lábához, amely csodás látvány ilyenkor, ráadásul a környék tele van turistával és olcsóbbnál olcsóbb cuccokkal. A torony helyieknek 5, míg turistáknak 25 török líra… Persze itt is le akarják szedni a szegény turistát, ami egyébként jellemző úgy az egész városra. Egyébként már az első este említette a szálláson a recepciós, hogy az óváros neki nagyon drága, akkor nem is igazán értettem, mert nekünk még ez is nagyon olcsó volt Budapesthez képest, viszont itt még alacsonyabb árakkal találkozunk, kb. minden félárban kapható. A táska gondolata pedig addig kínzott, míg nem én is vettem egyet a Taksim tér felé vezető sétálóutcán, ahol még mindig karácsonyi díszbe öltözött kép tárul elénk, a hömpölygő hatalmas embertömeg pedig végigkísért minket az úton, Isztambul egy modernebb részébe.

Galata-torony

İstiklal Avenue - sétálóutca

Kár, hogy ebbe a részbe csak utolsó este jutottunk el, hiszen rengeteg modern üzlet, étterem, bár, szórakozóhely van itt... Ha másért nem, ezért még biztosan visszamegyünk, hogy felfedezhessük! Viszont ideje volt visszamenni az óvárosba, ahol ajánlottak egy jó kebab-ost, a Grand Bazaar környékén... persze mire odaértünk bezárt, így némi hadakozás után be kellett érnünk egy másik étteremmel. A pincér válasza persze mindenre "OK", "van", "lehet", "ne aggódj, hozom", "van szósz", de mire megrendeled, és egy évig próbálod elmagyarázni angolul amit szeretnél, amiből a felét érti csak felét nem, (és kivételesen nem az én „sz…r” angolom miatt 😉), majd kihoz egy olyan kaját, amit nem is rendeltél... Nos vajon tényleg megértette? Persze ilyenkor más hagyná magát, hiszen ez is ehető, de én nem ezt akartam...! Nem is értem, miért hoz kebab tekercset, amikor én a frissen sült "lava" kenyérben akartam megkóstolni? Mire végre megkaptam amit szerettem volna, szerintem már az egész személyzet elküldött melegebb éghajlatra – gondoltam én-, bár ennek ellenére "bocsikérő" tea landolt a végén az asztalon. 😋 Ez sem volt egy fergeteg étel, de legalább az első estinél jobban sikerült... végül tényleg nyugtáztuk, hogy jó "kebab"-ért inkább Pesten maradunk (pedig rám aztán tényleg nem jellemző, hogy csak a megszokotthoz ragaszkodom vagy a megszokott ízlik). Vacsora után még egy kis séta, majd irány a szállás, hiszen vasárnap nagyon korán indultunk a reptérre, mivel nem volt kiszámítható, hogy mennyi idő alatt érünk ki és a gép 11-kor indult.

Összességében nekem nagyon tetszett... úgy az egész! Bármikor gond nélkül visszamennék! Van egy hangulata, atmoszférája a városnak, még így télen is, bár a helyiek szerint nyáron kell menni, akkor igazán pezsgő a város. A korábbi félelmem is kb. 1-2 óra alatt elszállt, bár biztosan velem a gond, hogy egyáltalán nincs bennem félelemérzet, de itt tényleg barátságosak, kedvesek és segítőkészek az emberek, talán az idősebb férfiakon vettem észre, hogy a nőket kevésbé tekintik egyenrangúnak. A vallási előírások miatt pedig nem kell aggódni, de érdemes azért tekintettel lenni arra, hogy mégis csak egy iszlám állam. Aki vásárolni szeretne, nagyon olcsón, ki ne hagyja… de a bőröndjét is kint vegye, hiszen én is majdnem vettem félárban, mint itthon, de a fűszerekért is érdemes ellátogatni a bazárokba. A török ételeket pedig kötelező megkóstolni és túl is kell jutni a kebab témán, de nem csak azért mert nekem nem jött be, hanem mert ennél számtalan ízletesebb fogást tálalnak elénk. 

Természetesen a gasztronómiáról, az ételekről ebben az országban nem eshet ilyen kevés szó, de arról csak a következő részben írok, egy nagyon izgalmas egytálételt bemutatva. Viszont ez a vöröslencse fasírt sem maradhat recept nélkül, hiszen igazán ízletes és ropogós finomság. Ugyan létezik a török konyhában vöröslencse fasírt, de az majdnem hogy nyers változat. Azonban én egy picit tovább gondoltam és így született meg ez recept.

Imádom a lencsét, de sajnos mint a legtöbb ember én is nehezebben emésztem. A vöröslencsével ilyen probléma nincs. Mivel hántolt, jóval kevésbé puffaszt, jobban emészthető és még hamarabb meg is fő, mint más hüvelyes. Nem csak a "végre nem barnás-zöldes", hanem gyönyörű mély narancssárga színe dobja fel a hangulatunkat, hanem nagyon jó szerotonin forrás is, ami köztudottan depresszió ellenes hatású. A vöröslencse gazdag rostban és vitaminokban, valamint fehérjékben. Folsav, magnézium, omega-3 és omega-6 tartalma kiemelkedő.

Ropogós vöröslencse fasírt

(kb. 30-40 kisebb darabhoz)

Hozzávalók:

• 500 g hántolt vöröslencse
• 1 nagyobb fej vöröshagyma
• 4 gerezd fokhagyma
• 1 db friss zöld chili (kb. 5 cm hosszú)
• 1 maréknyi friss petrezselyem
• 1 tk. szárított korianderlevél
• 1 tk. szárított metélőhagyma
• 1 tk. currypor
• ½ tk. őrölt köménymag
• ½ tk. őrölt cayenne bors
• ½ tk. chilipor
• só, őrölt feketebors ízlés szerint
• 2 ek. útifűmaghéj
• 1 ek. rizsliszt
• zsír/ghí a sütéshez

A vöröslencsét kb. 3 órára beáztatom vízbe, majd alaposan leszűröm. Ezután a vöröshagymát és a fokhagymát is megpucolom, apróbb darabokra vágom és a lencsével együtt egy aprítógépben pürésítem. Nem baj, ha lesznek benne nagyobb darabok, én szeretem, ha van mire ráharapni. Ezt követően a zöld chili magházát kiveszem, erre nem lesz szükség, majd a húsát nagyon apróra vágom és a péphez adom, csakúgy mint a fűszereket: jöhet a kömény, a cayenne bors, a chilipor, a korianderlevél, a metélőhagyma, a friss petrezselyem, a currypor, végül sózom, borsozom. A végén adom hozzá a rizslisztet és az útifűmaghéjat, ez lesz, ami kicsit összetartja. Egy fél órára félreteszem a hűtőbe, míg az ízek összeérnek, az útifűmaghéj pedig elkezd zselésedni. Két kis teáskanál segítségével hosszúkás gombócokat formázok és kevés zsíron vagy ghín kisütöm. Grilllapon ugyanúgy elkészíthető. Mindkét esetben figyelni kell arra, hogy fordítani csak akkor szabad, ha már biztosan megpirult az egyik oldala, különben odaragad. Még melegen, friss salátával tálalom.