Brokkoli és tőkehal csőben sütve... a Portóban eltöltött vidám napok emlékére

Wooooooow! Hol is kezdhetném? Ízig-vérig élményutazás volt számomra legutóbbi portugál kis körutam! Annyi élményt kaptam, amit leírni egyáltalán nem lehet, de nem is tudom, s szerintem másnak így olvasva talán semmitmondó is lesz… Azt ott, nekem kellett átélnem! Na de majd a receptek 😊 Azért találtok a bejegyzésben egy kis „gasztrotörténelmet” is, némi érdekességet erről-arról, egy-egy hasznos infót az utazáshoz, hogy ne legyen olyan uncsi az élménybeszámoló 😊

Napfényfürdő Portó felett

A bejegyzéseket egyébként többek között a barátaimnak is ajánlom sok szeretettel, főleg azoknak, akikkel még nem találkoztam hazaérkezésem óta és éhezik a kis utazásom mozzanatainak beszámolóját, illetve végig izgulták és örömködték velem a kint töltött hetet, egyrészt mert látták, hogy fantasztikusan érzem magam, másrészt mert izgultak, hogy ne essen bajom… 

Azt tudjátok rólam, hogy vannak olyan napok, amikor csak egy repjegy foglalás tud feldobni… Nos, valahogy ez is úgy indult! Nekivágni, egyedül… igazán bakancslistás „program”! Aztán ahogy közeledett a dátum, sokszor felmerült bennem a kérdés, mi lesz egy teljes hétig egyedül, mi lesz, ha unatkozom majd… de látni akartam az országot és eltökélt célom volt, hogy végigtáncolom a hetet! Ugyanis a legújabb nagy szerelmem a kizomba lett! Annyira belezúgtam a táncba, hogy még majdnem egy tanfolyamra is beiratkoztam kint 😊 Maga a tánc eredete a portugál gyarmati sorban lévő nyugat-afrikai országokhoz köthető, leginkább Angolához és a Zöld foki szigetekhez, de nem is igazán a kizomba, hanem ennek elődei… Viszont a tánctörténelemhez annyira nem értek, így nem írom le ezzel kapcsolatos infóimat, teljesen hiteles forrás egyébként sincs ezzel kapcsolatban. A lényeg, hogy van, imádom és nagyon sok angolai tanár Portugáliában él, akik el kezdték oktatni ezt a táncot. 

Indulásom előtt pár nappal Ani barátnőm megdobott egy könyvvel is, ami pont egy olyan csajról szól, aki egyedül nekiindul Portugáliának és számos kaland (nem csak pozitív) történik vele… Szóval emiatt is aggódtam picit, abba is hagytam az olvasását hazaérkezésemig 😊, aztán anyum még jobban aggódott (érthető, hogy féltett), de ha újra elindulnék, ugyanígy egyedül vágnék neki! Egyébként nem is értem… itthon olyan „csudalatosan” helyt állok egyedül is… mi változik odakint?! Én már tudom, hogy semmi… de ők miért nem tudták ezt? 😊 … és tulajdonképpen számtalanszor utaztam már egyedül, csak épp mindig várt valaki vagy ott volt egy csoport… Viszont ez után receptre írnám fel mindenkinek az egyedüli utazást… ahogy azt hiszem ezt már más is megfogalmazta előttem! S csak zárójelben mondom, hogy én meg még azt hittem, hogy majd jön a nagy magamra találás, magamba mélyedés, lelki elgondolások, bla-bla-bla… Francokat… egy jó kis buli volt az egész! 😊

A könyv hátoldalán egyébként ez áll :)

Azt mondják, amit az ember igazán hisz és akar valamit, azt be tudja vonzani… nekem sikerült! Fantasztikus élményekkel gazdagodtam! Új barátok, új emberek, remek sztorik, új ihletek és még némi tánc is! Megkóstoltam a legjobb kajákat, a legjobb borokat, igazából tényleg leírhatatlan a sok élmény… és előre is elnézést, ha ez a bejegyzés most tényleg inkább egy személyes naplóhoz fog hasonlítani. Mivel a portugál konyha nem mondható diétásnak, nem is törekszem a receptekkel teljesen kalóriaszegény palettát felsoroltatni, inkább csak megpróbálkozom egy ici-picit egészségesebb változatokkal előrukkolni, de az eredeti élmények utánozhatatlanok… úgy jók, ahogy vannak… még a plusz 20 kilót sem bánom hazaérkezésem után 😊 na jó talán annyit nem sikerült, pedig törekedtem rá! 😊 

1. nap

Az első órák érkezésem után bevallom nem voltak túl élmény dúsak, jobban mondva azok voltak, csak nem a legpozitívabb értelemben! Bár utólag visszagondolva csak jót mosolygok az egészen, ugyanis jól jöttem ki belőle… Mivel egész délelőtt pakolásztam itthon indulás előtt és még picit dolgoztam is, nem jutottam egy almán kívül más táplálékhoz, így egy déli reptérre indulás után már csak arra gondoltam, hogy majd este kóstolok valami igazán finom helyi kaját… Közben rájöttem, hogy valahol még pénzt is kell váltanom, mert arra még nem volt időm 😊 Maga a repülőút 3 óra 10 perc… viszont addig legalább aludtam egy jót és volt némi öngyógyítás is, amire a szomszédom azt hitte, hogy rosszul vagyok és teljes rémületben üldögéltt mellettem (nagyon vicces, de legalább figyeltek rám – Látod anyu?! Ott sem voltam egyedül! 😊 ) Landolás után nyugtáztam, hogy az itthoni szikrázó napsütés után kint egy szeles, esős időjárás fogadott, ezért igyekeztem gyorsan megtalálni a városba vezető metrót, ami ugyanazon a vonalon található, amely a központban foglalt szállásomhoz közel esett. Gyalogosan kb. 15 percnyire volt a szállás a metró megállóból, miközben rájöttem, hogy a város harmadát már meg is néztem sötétben is 😊 Kb. 7-fél 8 magasságában (helyi idő szerint) érkezhettem a hotelbe, ahol egy idősebb bácsi fogadott, aki csak portugálul beszélt és nem találta a foglalásom… Miiiii? Hogy nincs meg a foglalásom? Zuhant át a vigyorgó fejemen valami borzalmas kín, hogy „Jajjj, ne! Nesze neked, először mész egyedül és most foghatod a zuhogó esőben a bőröndöt és keresgélhetsz... még akkor is ha órákig el kezdesz a szállásfoglaló oldalnál reklamálni, bár talán úgy még hosszadalmasabb lesz a folyamat”, ráadásul a korgó poci már a türelmetlenségemet is csak növelte! A bácsi meg csak telefonálgatott, legalább százszor megkérdezte, hogy én orosz vagyok-e éppen vagy lengyel… s még viszonylag jól el is kommunikáltunk annak ellenére, hogy én angolul kérdeztem vissza minden portugál mondatára, majd fennhangon nevetve próbáltam elmagyarázni, hogy én tényleg magyar vagyok, nézze meg az útlevelet, mutattam neki vagy 5 féle nyelven a foglalásomat a telefonon és kértem, hogy keressen valakit, aki legalább németül vagy angolul beszél, mert nem igazán tudom, hogy mit csinálhatnék most így fél 9 magasságában, zuhogó esőben, éhhalál szélén…. majd kb. egy óra után a tehetetlenül vigyorgó fejemet a sírógörcs lehetősége árnyalta be (még úgy is, hogy kalandként kezdtem felfogni… biztos itt kezdődnek az izgalmak… végül is tök uncsi egy olyan utazás, amikor minden stimmel és az nem is az enyém lenne 😊), s végre a bácsi halál nyugodtan és mosolyogva kinyitotta a kis szekrényt, amiben a kulcsokat tárolta. Kisebb tanakodás után kerített 2 üres szobát is, az egyik feltehetőleg a sajátom lett volna vagy ahhoz hasonló, saját fürdő nélkül (na igen a költségek miatt életemben először bevállaltam a közös fürdőt, mert tudtam, hogy a szálláson max. 3-4 szoba osztozik majd 1 fürdőn), aztán mutatott egy másikat, saját fürdővel, egy emelettel feljebb, majd nagyjából megértettem, hogy a 2 éjszakára ez nekem plusz 40 Euróba került volna, de adjak neki 10 Eurót és cserébe ezt odaadja. Simán belementem a cserébe, ez bőven megérte a kényelemért. 😊 

Nos, végre a szobában… ideje volt egy városi welcome drinket meginni, úgyhogy gyors készülődés után tettem egy jókora sétát, gondolva, majd találok valami pici autentikus éttermet… úgy is lett kis keresgélés után, egészen a Douro partig mentem érte… egy kis borbár… s az első felirat amin megakadt a szemem… „No wifi, talk to each other”…. Mosolyogtam, hiszen ezt most pont jónak írták ki, mert én kivel beszélgessek, talán skizofrén még nem lettem (asszem’) 😊, így inkább gyorsan kértem egy finom helyi vörösbort, majd kisebb töprengés után rendeltem egy tőkehalas fogást, bár ha tudtam volna, hogy tutira halat eszek, jobban dukált volna hozzá a fehér . A teríték igazán színes és jópofa volt, így élmény volt az éppen vacsorázó fiatalok között várnom a nálunk csak „csőben sült brokkolis-rákos tőkehalnak” nevezett kajámra, amit azért is javasoltak, mert vacsorára talán nem olyan nehéz és nincs mellé krumplis vagy rizses köret… csak hogy ők egyébként ezt kenyérrel eszik és tejszínben sütik meg…. Könnyű mi? 😊 A kenyér ráadásul amit kaptam, nagyon is tömör állagú volt, első gondolatra azt hittem, hogy valami élesztő nélküli rozsos cucc, s csak másnap a reggeli piacon derült ki, hogy valójában valami helyi kukoricakenyér. Vacsi után még egy kis séta, mert hát hiába fúj, esik… a fények varázslatosak! Irány aludni, másnap tulajdonképpen csak egy napom volt a városnézésre. 

Az első esti vacsim: Codfish in cream with broccoli

2. nap

Kipihenten, bár fagyosan ébredtem, ugyanis reggel vettem észre, hogy a fürdő ablakát teljesen nem lehet lehúzni, annak ellenére, hogy tejüveg van rajta, tehát ki sem látok, a hideg mégis jön be… Hívtam anyut, aki jót nevet ezen, hogy semmit sem látok a szobából, tehát tulajdonképpen van egy ablakos, mégis ablak nélküli szobám 😊 Hallani hallottam, hogy esik… még mindig… reméltem változik majd, bár tanácstalan voltam az ügyben, hogy mit is vegyek fel! De gyorsan el kellett döntenem, mert már akartam a kávémat és végre megkóstolni a híres „Pastéis de nata”-t, azt a sütit, amiről minden barátom beszél, ha Portugália jön szóba. Az este még üres város reggelre egy nyüzsgő forgataggá változott, az utcák megteltek kávézó, reggeliző és munkába igyekvő emberekkel, ráadásul a kávéházak környékén cukor, vanília és fahéj illat terjengett… Huuu… már akkor imádtam! 😊 

Első utam a világhírű Majestic kávéházba vezetett, mert itt lehet állítólag nagyon finom portugál pudingos kosárkát enni… Kedves és jóképű pincérek fogadtak, majd az étlapot átnézve baromi magas árak… Na jó, ezt még lenyeljük, de az embertömeget már annál kevésbé… kis idő után kaptam egy asztalt, s épp egy olyan helyre sikerült leülnöm, ahol szem elé kerültek a kis „natasok”… Közelebbről is megszemléltem őket és első blikkre láttam, hogy sajnos ezek már tuti nem frissek… Fogtam magam, s kifordultam! Talán ezért sem szeretek útikönyv szerint bemenni bárhová… Hol az a tuti süti, amiről minden útikönyv áradozik? Ehelyett betértem a majdnem szemben lévő kávézóba, ahová éppen akkor hoztak ki egy tálca friss, még meleg „Pastéis de natas”-t. „Hát tuti maradok”, gondoltam ebből egy már az enyém! 😊 Kértem gyorsan belőle a kávé mellé és a kávét még meg sem kóstoltam (pedig mindig az az első!) már a fél süti a számban volt… (fotót is csak egy nagyon gyorsat csináltam). Lágy, meleg és szétolvad a számban… hmmm… ez valami mennyei csoda! 😊 És én még tényleg azt gondoltam, hogy némi leveles tészta egy kis pudinggal… nem, ez annál jóval több! 

Az első "Pastéis de nata"... :)

Na de idő közben a nap is kisütött, így elindultam várost nézni. Hopp szembe jött egy piac… Naná hogy megnézzük a helyi piacot, ami kissé lepukkant több nagy európai piachoz képest, de a feeling megvan. Aztán a várost gyalogosan jártam be, készült jó néhány fotó, selfie. 

Piac 1.

Piac 2.

A nap végét mindenképpen a túloldalon akartam befejezni, ahol a borászatok is vannak, pontosabban Vila Nova de Gaia városrészben. Több nagy borászatot is felkerestem, tömve emberrel, leülni kóstolni szinte lehetetlen, míg ráleltem egy kis utcában egy borbárra, ahol a helyi borokat mind megtaláljuk és még a somelier is vicces. 

Valahol a Vila Nova de Gaia városrészben

A Taylor's pincészet udvarán

Kb. 1-2 órát ücsörögtem ott egy vörös és egy fehér kóstoló társaságában, mikor elégedetten nyugtáztam, hogy ez valóban nem az én borom, hiszen nekem túl édes. Viszont, ha itt járunk, nem érdemes kihagyni a látogatást, hiszen ez tipic, tehát meg kell kóstolni! 

A vörös...

... és a fehér

Szerintem egyébként a portugál borok úgy összességében nagyon nagyon finomak, a vöröstől elkezdve a fehérig. A portói bor ugyan nem az én világom, nekem nagyon édes, de a többi valami fantasztikus. Viszont ha az ember itt jár, mindenképpen ajánlatos kipróbálni. Tulajdonképpen ez egy likőrbor, amely az Alto Douro borvidékről származik, legalábbis Portóban készítették először. Az angolok imádják, a nevét a városról kapta. Úgy tartják, hogy amikor 1678-ban az angolok háborúzni kezdtek a franciákkal, azok beszüntették a bordeaux-i borok exportját, így kellett az utánpótlás. Ugyan a portugálok bővelkedtek borral, nem nagyon közelítette meg a színvonal a franciákét, sokszor a szállítás során meg is ecetesedett. Ekkor kezdték el azt a folyamatot, amikor is a must erjedésének beindulása után a 3. vagy 4. napon kb. 77 %-os borpárlattal vegyítik azt 1:5 arányban, ettől marad a bor édes, mert a cukor nem erjed ki benne és így lesz a portói bor 18-22 %-os. Alapvetően három típus van, a Blanco (fehér), Ruby (rubint színű, fiatal bor) és Tawny, amely több, mint 5 évig érlelt bor… nagyjából ezek a legnemesebbek is. Egyébként ha érdekelnek titeket a portói és Douro környéki borok, egy kedves ismerősöm írását tudom ajánlani, nagyon jól összeszedte a témát ITT! 

Nem mondanám, hogy mámoros állapotban, de már elég éhesen elindultam vissza híd irányába, hogy közben ha találok valami szimpi helyet, megkóstolom Porto specialitását, az egyáltalán nem diétás Francesinha-t, de hát nem is diétás hétre indultam, no meg addigra annyit sétáltam, hogy bőven belefért 😊 Ráadásul a dimbes-dombos városban nem csak séta volt az a nap, hanem felért egy kisebb túrával is. A híd felső része következett volna, mikor megálltam egy kilátónál, ahonnan csodás volt ismét a kilátás az egész városra… belém villant az „Ajjjj, de csodálatosan szép és autentikus városka ez a Porto” és fantasztikus, hogy itt lehetek, mégis eljöttem egyedül és egyáltalán nem para… ráadásul egész nap vigyorogtam, mint a rohadt tök az érzéstől, s ez délutánra sem csappant meg. Ti tudjátok, hogy szokott vigyorogni a rohadt tök? 😊 Jobban belegondolva elég érdekes mondás… bár így Halloween táján biztosan a faragványokra gondolnak 😊 Kezdett lenyugodni a nap is, így a séta a hídon tényleg egy fantasztikus élmény és látvány volt, azért még visszafelé befutottam megcsodálni – az addigra a városban már sokat látott híres portugál csempéket – a Sao Bento állomásra, hiszen itt tényleg pazar kép tárul elénk és ugyan tudtam, hogy másnap innen indul Aveiroba a vonatom, de nem tudtam, mennyi időm lesz megcsodálni őket. Egyébként a kis utcákban ugyanúgy járnak Lisszabonhoz hasonló villamosok, tényleg egész jópofák. 

Sao Bento állomás

Szóval a kaját a szállásomhoz közeli étteremben kaptam meg egy kis bor (na persze, az jár mindenhez) társaságában. Igazából tényleg nem tudtam elképzelni, hogy mi a franc lehet olyan jó ebben a kajában… két pirított toast kenyér között egy marhasteak (ráadásul nem is medium rare-re sütve), némi szalámi, sonka, majd ráolvasztanak egy kis sajtot és leöntik valami mártással, aminek mint kiderült, egyik alapanyaga a sör… szerintem kicsit hasonlít a barna mártásra, jó borsosan (azt hiszem) 😊 

Francesinha

Mindenesetre finom volt, persze a portugálok által kedvelt sült krumplit és tükörtojást mellőztem. A portugál éttermek egyszerűsége nem gyönyörködteti a szemet, már csak a tálalást elnézve sem, az asztalok terítéke pedig pláne nem tükröz különösebb eleganciát vagy bármi egyebet (egy két újhullámos helyet, vagy egy-egy jópofa, felújított tavernát leszámítva). Na aznap este már igazán megnéztem volna egy helyi táncos clubot, de nem tudtam infót gyűjteni, hogy hol is vannak pontosan ezek vagy egyáltalán így szerda este hol van buli… szinte egész nap mindenki csak találgatott… viszont itt a pincér egész biztos „itiner”-t mondott, így boldogan vettem az irányt haza, tus és gondoltam megnézem hová is lesz a menet. 

Ritkán okoz egy ilyen cetli akkora boldogságot, mint az ott :)

Kb. 10 perc sétára volt tőlem ez a rész, nappal már jártam ott… viszont most üres helyeket találtam, bár igaz még csak fél 10 volt… s azt tudtam, hogy itt később kezdődnek a bulik, de hogy ennyire üres legyen, az érdekes. Sétálgatva a városban szembejött egy szimpatikus középkorú pasi, a arra már nem is igazán emlékszem hogyan, de szóba elegyedtünk. Beszélgettünk ki honnan jött, kiderült zenetanár itt és egyébként brazil származású. Említettem neki, hogy én miért vagyok itt és hogy olyan helyet keresek éppen, ahol tudok kizombázni. Egyből megörült, hiszen ő is tanulja és mondta, hogy ő tud egy helyet, tehát ha gondolom szívesen velem tart. Hmm.. némi töprengés után végül igent mondtam, végül is nem tűnt baltás sorozatgyilkosnak. Hozzátette, hogy még haza kell szaladnia, igyak egy koktélt itt a környéken valami bárban és 11 körül találkozzunk, úgyis akkor éled az élet itt… Gyors számcsere én pedig úgy döntöttem, inkább addig hazapattanok, kicsit összepakolok másnap reggelre, hiszen lehet hosszú lesz az este… még tettem egy rövid sétát a szállás körül, ami a Duoro partjától kb. 200 m-re volt, s mire a szállásra értem eléggé elfáradtam, így mikor 11-kor jött az SMS, hogy szeretnék-e még táncolni és hol találkozzunk… félálomból írtam meg a választ, hogy ne haragudjon de én teljesen elfáradtam a napi sétában, neki viszont jó bulit. Szerintem megsértődött, mert elég furcsa választ kaptam 😉 

Ha szeretnétek tudni a hetem folytatását, ITT olvashattok a további kalandokról, hiszen a 3. napom már Aveiro-ban folytatódott... 

Viszont mindenképpen próbáljátok ki az alábbi receptet, amely a híres „Bacalhau com natas” egy egészségesebb utánzata, csakúgy mint az első este kóstolt verzió, ami az angol nyelvű étlapon csak "Codfish in cream with shrimp and broccoli" néven szerepelt. Az eredeti híres portugál „Bacalhau com natas” recept sózott tőkehalból, burgonyából és tejszínnel készül, de azért lehet ezt is egészségesebben enni. Egy picivel… J Egyébként maga a „natas” szó krémet jelent.

Brokkoli és tőkehal csőben sütve a portói napok emlékére

(tapasként 4 főre, főételként 2 személy részére)

Egészséges és finom brokkoli és tőkehal csőben sütve

Hozzávalók:

• kb. 300 g tőkehalfilé (ha fagyasztottat használunk, engedjük ki és facsarjuk ki belőle a felesleges vizet)
• 250 g nyers brokkoli virágok
• 1 kis fej vöröshagyma
• 3 gerezd fokhagyma
• só
• őrölt bors
• ¼ tk. őrölt szerecsendió
• 400 ml tej
• 1,5 lapos ek. zabliszt
• 1 tk. kókuszzsír 
• ½ tk. szárított petrezselyem
• 1 egész tojás
• 100 g mozzarella

A vöröshagymát felkockázom, majd fél teáskanál kókuszzsíron megdinsztelem. Mehet rá a megtisztított, rózsáira szedett és megmosott brokkoli. Sózom, borsozom és kicsit megpárolom. Előveszek egy kis tepsit, amit alaposan kikenek kb. 1/2 tk. kókuszzsírral.  A tőkehalat apró kockákra vágom, majd elkészítem az öntetet. A 350 ml tejet felforralom, s közben a maradék 50 ml-ben elkeverem a zablisztet, majd a forró tejhez öntöm és addig főzöm, míg besűrűsödik. Hagyom kihűlni és hozzáadok 1 egész tojást, némi szárított petrezselymet, zúzott fokhagymát. Sózom, borsozom és még kerül bele egy kevés szerecsendió is, őrölt formában. A tepsibe elhelyezem a brokkolit, majd rászórom a tőkehalat, aztán a tetejére öntöm ezt a krémet, végül apró kockákra vágott mozzarellát szórok rá. 180 °C-ra előmelegített sütőben először 20 percig, majd 200 °C-on sütöm még további 20 percig. 

Finom fehér borral tálalva az igazi! 😥