Krémes és édes reform 'Pastéis de natas' ... avagy a lisszaboni táncos élmények

Íme a folytatás és ígérem, lassan befejezem a sok sztorit erről az útról, de a végén majd jön a hőn áhított és sokak által kért "Pastéis de natas" receptem is.

Mögöttem az én imádott Lisszabonom

Azonban ha szeretnétek tudni mi történt az előző napokban visszanézhetitek a portói kalandokat ITT, majd az Aveiro-ban és Sintrában töltött napokat ITT! Ezen kívül egészséges tőkehalas recepteket is találtok a bejegyzésekben! Próbáljátok ki őket! 😉

5. nap

Helyi idő szerint 11-kor ébredtem… hallom, ahogy a városban már nagy a sürgés forgás… a turisták és a helyiek ellepték az utcákat. Ideje nekiindulni a városnak, hiszen végre az első teljes napom Lisszabonban. Csodálatosan süt a nap… a katedrális, a vár, néhány kilátó és a szűk utcácskák a cél… de előtte egy kávé, mégpedig a közelben lévő kedvenc helyemen, természetesen egy "Pastéis de nata" kíséretében. Már reggel óta kapom az üzeneteket Ági portugál barátjától, hogy mi a tervem mára, s ha gondolom tartsak velük, mégsem olyan jó egyedül várost nézni… jajjj egyébként dehogyisnem! 😊 Mivel tudtam, hogy Áginak egy napja van én pedig rohanni nem akarok és addigra ők már elég sok helyet bejártak, így lemondtam a közös kóborlásról, de azt mondták "no para", megyünk Almadába a Jézus szoborhoz. Kicsit meg is örültem ennek, mert egyedül talán nem is jutott volna ez eszembe.

A híres 28-as villamos,
amin sok turistával ellentétben én nem utaztam...

Sí cathedral selfie :)

Nos megegyeztünk, hogy a Sí katedrálisnál találkozunk, megnézzük és majd onnan indulunk útnak a túlpartra. Brunel (a portugál haver) már kint várt a katedrális előtt, s közölte, hogy Ági még bent nézelődik. Mondom akkor gyorsan én is megnézem belülről, hiszen imádom a templomokat és sosem hagyom ki, hogy egy kicsit elidőzzük bennük. Bent össze is futottunk Ágival, s hosszasan elsztoriztuk az előző estét, majd látszott rajta, hogy nagyon fáradt, már csak a kávé mentheti meg. Ági szeretett volna 1-2 boltba bemenni, így azt is beiktattuk s kávé után kutatva elindultunk a kikötő felé. Brunel kicsit nyűgös… és kicsit negatívnak bizonyult (egyébént jó arc is lenne, ha belazulna), ami picit a nap végére már mindkettőnket fusztrált, ráadásul folyamatosan azt hajtogatta, hogy ez itt drága, ez máshol olcsóbb, stb. Igazából mi csak egy kávét meg talán egy sütit akartunk… bármennyiért 😊 Végre Ági megszerezte a kávét, ettől picit felélénkült, így célba vettük a Cais de Sodré állomást, ahonnan a hajó ment át Almadába. Szerencsére a Zapping jegy ide is tökéletesnek bizonyult. 😊 Amint megérkeztünk elkezdtünk fotózni, trécselni, hülyéskedni… a leányzó tényleg nagyon laza, vidám és jó fej 😊

Poénsorozat a parton... (lekéstük a buszt)

Almada távolról

Csodálatos háttérkép

Cristo Rei szobor - Almada

Brunel, Ági és én...

Tulajdonképpen már előző este is lejött, mikor elmesélte, hogy felmondta az albérletet és a munkahelyen, mert eltökélt célja volt az El Camino. Bár én egyáltalán nem ezekkel a tervekkel készülök az útnak, de mint mondta, annyira nem érezte jól magát a munkahelyén, s bármikor találna ilyen „szart” 😊 A nap folyamán rengeteget mesélt a zarándoklatról és azokról az emberekről, akikkel találkozott… Viszont közben a parton a nagy fotózás közepette lekéstünk egy buszt. Hát mondanom sem kell, Brunel ettől sem volt túl boldog 😊😊 Szerintem már itt az agyára mentünk, így nem sok volt a rovásunkon. A buszra már fizetnünk kellett (tehát oda nem jó a Zapping jegy), ami felment a Cristo Rei szoborhoz, ahol csodálatos panoráma tárult elénk Lisszabonra és a Tajo folyóra. Miután kigyönyörködtük magunkat, ideje volt visszamenni Lisszabonba… s nekiindultunk megkeresni Ági utolsó kézműves üzletét, ahol parafa termékeket árulnak, de mivel mi "nem megyünk kétszer ugyanazon az utcán" típusok vagyunk, így Brunelt elhagytuk… s mivel a telefonja lemerült, aznapra végleg… 😒😱 Csak 1-2 órával később derült ki, hogy ő már otthon van, a bankkártyáját elhagyta, s Ági majd érkezik… valamikor… na igen, de rávett, hogy menjünk fel még egy kilátóba az Alfama negyedbe, ahol tökéletes látkép tárult elénk a városra. S közben csak jöttek a sztorik… előző kapcsolatokról, élettapasztalatokról és az útról.

Lisszabon éjjel

Vissza a városba vezető út  ismét másik volt, noha térkép nélkül indultunk el éppen az ellenkező irányba, de addigra már jól esett volna egy jó kis vacsi. Egy szimpatikus taverna előtt megálltunk, ahol egy helyi asszony szívélyesen betessékelt minket, az étlapjuk egyszerűnek, de szimpatikusnak tűnt. Kóstoltunk helyi bort, s a végén még grappával is megkínáltak. Fantasztikusat ettünk, s tényleg egy kis tipikus helyi pár asztalkás taverna volt, ahová úgy tűnt, hogy a helyiek is szívesen felmennek, de nem is véletlen, a vendéglátás valami fantasztikus. S közben a sztorik csak jöttek, jöttek… nem szoktam pityeregni, még elérzékenyülni sem… biztosan a bor hatása, de volt egy pont, amikor az emberi segítőkészségről és önzetlenségről mesélt az út kapcsán és hogy mennyire átértékelődnek dolgok az életben… gyorsan el kellett mennem levegőzni 😊 Ekkorra már tudatosult, hogy oka volt hogy találkoztunk, hiszen most már biztos vagyok benne, hogy az El Camino már nem csak terv volt, hanem már célom is. (Mikor anyunak meséltem, hogy menni szeretnék, még ő is bejelentkezett! 😊) Éppen a napokban kérdezte a kolléganőm, hogy ez hogy lehet, mert - így fogalmazott - én egy „fürdőszobás” lány vagyok…!? (tehát azért nem adok le némi kényelemről), de azt hiszem ez az út megérné felvenni a bakancsot a kiskosztüm helyett… bár ezt a portugál utat is majdnem végig farmerban nyomtam végig… egyszer sikerült magamra operálni egy szoknyát, ami itthon pont fordítva szokott lenni…😊 de hát kézipoggyásszal csináltam végig, ott meg azért annyira pakolni nem lehetett… bár elárulom nektek, hogy még a tánccipőt is bedobtam a hétre, igaz sosem vittem magammal 😊

Fincsi előétel a tavernában

... és a vacsi :P

Na de vissza a sztorihoz, a város felé vettük az irányt, ahol búcsút vettünk egymástól, megbeszélve, hogy még Budapesten biztosan összefutunk valamikor… ő találkozott néhány barátjával, akiket az El Camino-n ismert meg, én pedig újra táncolni akartam, így vissza a szállásra, majd gyors készülődés… indulhat az este! 😊 Bár második este elég könnyen megtaláltam a helyet, szombat este azonban kóboroltam egy picit… (biztosan a bor hatása amit a vacsihoz fogyasztottunk 😉), viszont megérkezve ismét szívélyes a fogadtatás, azonban az előző esti vicces francia fiúcsapatot most felváltotta valami legénybúcsús holland banda, akik cseppet sem voltak viccesek, inkább idegesítőek, még le is öntöttek, aminek annyira nem örültem… A tulajjal ismét elég sokat beszélgettünk és mesélt arról, hogy ő és a brazil barátja festők és másnap ha van kedvem látogassam meg a kiállításukat. Majd megérkezik ismét Pyer… lám… lám… viccesen közlöm, hogy úgy tűnik ez egy közös törzshely és mindig itt találkozunk 😊 Rányomult egy szöszi csaj, akivel néhányat táncolgatott is miközben beszélgettem, de úgy tűnt inkább az én társaságomra volt kíváncsi, így kis idő múlva a leányzót minden kérlelés ellenére visszautasította… s már nem győztem hallgatni, hogy csak egy csókot szeretne… ezek a franciák...! Volt egy francia ismerősöm még anno… ő is mindig ezt hajtogatta… rosszabbak mint a „latin szeretők” 😌😅 Szombat volt az az este, amikor már nagyon meg akartam nézni ezt a bizonyos Barrio Latino-t, így kb. fél2 körül elindultam, Pyer azt mondta velem tart. Útközben folyamatosan arról beszélgettünk, hogy talán Szilveszterkor beiktatunk egy Monaco-t, hiszen ő nagyon szereti én pedig kíváncsi vagyok rá és talán Kubába is velünk tart, ha úgy alakul. Barrio Latino.... végre nyitva, nagy terem kizomba… kis terem bachata és salsa… hmmm nálunk pont fordítva szokott lenni 😊 Szinte mindenki táncol, mindenféle figurák nélkül… 1-2 pár az, aki nagyobb koreográfiát is belevisz a táncba, szegény Pyer mindvégig a pultot támasztotta… majd felmentünk a salsa terembe… ott néhány tánc után Pyert is próbáltam bachatazni tanítani… több kevesebb sikerrel… ekkor döntötte el, hogy ha hazatér elkezd táncolni tanulni, mert szerinte én milyen jól táncolok (hahaha, ez nem látott még jó táncost)… mindenesetre nagyon jó kis este volt, majd újra „hazakísért” taxival… s megkérdezte, hogy fent vagyok e Facebookon… na jó reggelt ember 😊 Fogtam magam, kértem egy cetlit a taxistól, felírtam a számom és az "FB" elérhetőségemet, majd kiszálltam, hogy remélem még találkozunk…

6. nap 

Facebook jelez (dél környékén)… valaki ismerősnek jelölt… Pyer 😊 Hát ez gyors volt… Azért kicsit megkedveltem… imádom, hogy folyamatosan azt hajtogatta „Egy életünk van!”… benne volt mindenben… Na de mielőtt megkérdeznétek… nem lett szerelem 😊 és semmi egyéb sem... De a hetemhez ő is szorosan kapcsolódott, legalábbis az esti bulikhoz!  Na gyorsan összekaptam magam és nekiindultam a városnak, vár a Belém… Előtte gondoltam a kávémat a Barrio Alto negyedben iszom meg, hiszen nappal még nem is jártam ott… rögtön a téren találtam egy cuki kis kávézót… minden mentes sütikkel… a téren élőben semba zenét játszanak… fantasztikus a hangulat, el is ücsörögtem ott egy jó 2 órát… csak töltekeztem a hely atmoszférájával, hallgattam a zenét, igyekeztem az ígéretemhez híven mindenkinek írni pár sort, hogy még élek 😊 … és a zene teljesen magával ragadott, figyeltem az üveg mögül, ahogy egy-két helyi táncra is perdül… észrevétlenül délután 3 óra környékén jártunk… s ideje volt elindulni a partra és a Belém irányába.

Mentes, nálunk "négerszalámi", náluk helyi speckó kekszes süti

Tökéletes látkép... az egyik kedvenc képem Lisszabonból

A Cais de Sodré közelében van a helyi piac, maga az épület is felújított, takaros, az egyik része egy nagy gasztro bárként funkcionál (TimeOut Market), a másik a rendes piac, ami sajnos bezárt mire odaértem… sebaj gondoltam másnap visszajövök. A  TimeOut Market nagyon klassz… össznépi evés-ivás így vasárnap kora délután… igazi kis helyi street food-ok és minden egyéb fincsi falatka, jó borok… kitűnő ebédet fogyaszthat el az ember itt, bár az árak nem mondom, hogy túl olcsóak, de egyszer megéri… a portugál modern konyha műremekei sorakoznak itt fel.

Végre a 15-ös buszon, ami kivisz a Belémig. Ahogy leszállok már látom is, hogy tátong a sor a híres cukrászda előtt… már-már le is mondtam arról, hogy megkóstoljam azt, amiért sokan kizarándokolnak ide, de úgy döntöttem majd visszafelé… a Szent Jeromos kolostor előtt biztosan elhalad az ember és nehéz is nem észrevenni ezt a gyönyörű, impozáns épületet, így csak leültem a parkban és elnézelődtem itt egy picit, élveztem a napsütést. Jönnek az üzenetek, kérdések hadai, hogy mi a mai programom…. többek között Mario is írt (a bár tulajdonosa), hogy szabad az estéje, vasárnap zárva tartanak és a kiállítás sincs nyitva, ha van kedvem találkozzunk. Eredetileg a barátnőm kinti barátai voltak betervezve estére (szinte az egyetlen biztos programnak bizonyult a héten), így nem tettem neki ígéretet, annyit válaszoltam, hogy talán, ha korán végzek egy ital beleférhet. Majd rövid pihenés után végre eljutottam a Belém toronyig. Néhány selfie és irány a süti… a vicces, hogy szinte egész nap „követett” egy bácsi aki az összes képembe belepofátlankodott… tudom, hogy vicces, de a végén már le tudtam volna ütni 😊 Hát nem tud máshol fotózkodni? Miért akar az összes képemen ott lenni?

Szent Jeromos kolostor előtt

Belém... és a hírhedt bácsi :)

Mikor visszaértem a cukrászdához....tudjátok a híres Pastéis de Belémhez, talán még nagyobb sor fogadott… Hülye vagyok én ezt kivárni? Észrevettem, hogy hátulról is be lehet menni, még szép, hogy megnézem belülről is az épületet, persze bent is mindenhol ülnek… Esküszöm! Életemben nem csináltam még ilyet, de ott álltam a sor mellett, mellettem szülők épp a "gyerekük hülye viselkedéséről" vitáznak egymással… észrevétlenül bepofátlankodtam 😖😌 Jóóóóólvan na! Bocsi, de nekem ezer még a dolgom 😊 Kértem 1 darabot… az elfogyasztásra viszont visszamentem a parkba, hiszen nem a tátongó tömegben akartam megenni. Akarjátok tudni a véleményemet? Lehet megköveznek ezért, mert sokan azt mondják ez a legjobb a városban… szerintem viszont nem! Nem mondom, hogy nem jó, sőt… de az első napon talált helyen sokkal ízletesebb… ráadásul ott még csak frisset és langyosat kaptam, ez meg már inkább hideg volt… viszont a csomagolás nagyon-nagyon ízléses és elvitelre még saját márkás zacskóban adnak porcukrot és fahéjat is 😉

Pastéis de Belém

Hmm… kezd lemenni a nap, ideje visszamenni a városba, hiszen még valami felsőt is kell szereznem, bevallom túl nyárias ruhákkal nem készültem és mivel már vasárnap is nagyon meleg volt, hétfőre meg még melegebbet mondtak… így plázáztam is egy picit… épp a kasszánál írt Ákos, hogy sajnos most értek vissza Braga-ból, így sajnos már nem tudnak bejönni Lisszabonba… kár, pedig szívesen találkoztam volna velük… de sebaj, írtam Mario-nak, hogy vacsorázok, összeszedem magam és találkozhatunk… egyből írta, hogy menjünk el táncolni, mutat egy helyet, amit napok óta emleget… "Miért ne?!" - gondoltam. Irány felkutatni valami jó kis éttermet… egyébként is nyugiban akartam még barangolni egy picit a városban. A sok-sok séta után beültem az egyik étterembe, terasz, gyertyafény… micsoda romantikus utolsó vacsora magammal 😉 Szardínia, grillezve, fehér borral… pont jó lesz… a kedvemre azért már rátett egy picit a fáradtság is és tudtam, hogy másnap már repülök haza… sajnos befejeződik az élményutazás…, de azzal biztattam magam, hogy már csak 3 hét és újra repülök 😊

Az utolsó gyertyafényes vacsora...

Jót mosolyogtam, hiszen eszembe jutott, hogy idén mennyit utaztam már és hogy lassan többet járok a reptérre, mint … hát jó hasonlat nem is jutott már akkor sem eszembe, a lényeg hogy, lassan a Wizzair igazán adhatna valami további kedvezményt a klubtagságim felett 😜 Na de nem ez volt a célom? 2015 év végén, mikor konkrétan Szilveszter éjfél előtt intettünk végső búcsút egymásnak az akkori kapcsolatommal, a koccintás után emlékszem megfogadtam, hogy akkor ez az évem az utazásról fog szólni – mármint a 2016-os… és igen, már tavaly is sokat utaztam, de a mostani év végén azt hiszem erre rákontráztam egy ismét "fergeteg" kanapén alvós, tőlem szokatlan szilveszteri buli után, hogy még… még… még… és úgy is lett.

Szóval a kis gondolataimat egy utcai színművész szakította meg, aki a környék éttermeiben ülőket jó kedvre derítette az oda nem illő zenéjével és táncával… de legalább muris volt. Hmm… megjött a kaja… apró falatokban tettem magamévá azt a pár darab halacskát, kortyolgatva a fehérbort… s nyugtázva azt, hogy amennyire féltem az elején, hogy mit csinálok, ha túl magányosnak érezném majd vagy ha nem találom fel magam (holott rajtam kívül mindenki tudta, hogy miért pont én ne találnám fel magam…), ahhoz képest egy percig nem éreztem ezt… sőt… a hétvégére egészen besűrűsödtek a programok. A vacsora befejeztével hazasétáltam letusolni, átöltözni, kb. fél 11 körül találkoztunk Marioval a reggeli semba helyszínén. Útközben sokat mesélt magáról, a családjáról, a festményekről, a kiállításról… mutatott képeket és érdekes, hogy valahol úgy általában az afrikai népekről teljesen más kép alakult ki bennem, mint amiket ő mesélt… de hát az ember ne általánosítson és ítéljen… Kb. minden második sarkon meg kellett állni, mivel állandóan összefutottunk valakivel akit éppen ismert vagy ezer éve nem látott vagy jó barátja, vagy törzsvendég a klubban vagy még az előző munkahelyéről… vagy innen, meg onnan… meg amonnan 😅 De lejutottunk az állomásig, onnan pedig csak pár percre volt a B.Leza nevű hely, ahol aznap afro party volt… már az ajtóban is köszöntötték, sőt rengeteg ismerősével találkoztunk lent is… fiatalok és idősebbek együtt buliztak, vasárnap este…. tele volt a hely… és kb. 2 órán át semba ment… hát életemben nem sembáztam még ennyit… aztán megjött a kizomba és a többi is… szinte tényleg csak 2 ital erejéig álltunk meg, legalábbis én, mert néhány haverjával is volt alkalmam táncolni, akiknek szintén a vérükben van, sőt az egyiknek még tánciskolája is van itt 😊 Mario egyébként jó ritmusérzékkel rendelkezik… bár gondolom ez ilyen vele született dolog… az alap figurái megvannak, de inkább azt tudom elmondani róla is, hogy „érzésre” táncol (tudjátok, ahogy én főzök 😅), s emiatt azért koncentrálnom kellett a követésre, mert hopp rögtön már más ritmusban mozgott, mint ahogy én azt gondoltam, hogy majd igen és dehogy… 😅 Szerintem 3 körül jöhettünk el, a parton sétálva kullogtunk haza, aranyos volt, mert ő is elkísért a szállásig… barátságos és jólelkű srác egyébként, azóta is tartjuk a kapcsolatot. A szállás közelében megígértem neki, hogy holnap ha még marad időm, elmegyek és megnézem a kiállítást… mert kiderült, hogy kb. 3 utcával feljebb van a szállásomtól és egyébként is terveztem visszamenni ahhoz a kilátóhoz, amit Ágival sötétben néztünk meg, úgy pedig totál útba esett. Végre az ágyban.. hát ez sem egy rövid nap volt… ráadásul holnap muszáj viszonylag időben ébrednem… még annyi, de annyi a dolgom… bár a gép csak este megy… 

7. nap

Nos, elérkezett az utolsó nap is… hát mit ne mondjak, nem vártam… Három tervem volt, meglátogatni a piacot, felmenni újra a kilátóba és megkóstolni a híres "Caldo verde" levest, mindezt azután, hogy összekaptam magam és elhagytam a szállást. Szerencsére a bőröndöt ott hagyhattam délutánig, mivel kb. fél 5-5 körül terveztem, hogy elindulok a reptérre.  Még viszonylag korán volt, így a part felé vettem az irányt. Nagy elkeseredésemre még korábban kellett volna jönnöm, mert a piacon már csak néhány árust találtam… hát ez nem esett túl jól... sosem hagyom ki a piacokat 😳.

Perfect view :)

Na de akkor irány a kilátó, közben megkaptam a kiállítás címét is Mario-tól. Miután kigyönyörködtem magam utoljára a városban, lefelé indultam, úgy, hogy útba ejtsem a kiállítótermet, s közben szétnéztem leves ügyben is, amit állítólag mindenhol lehet kapni, hiszen nemzeti eledel… hát NEM! Kb. 30 helyen kérdeztem meg, sehol sem volt az étlapon. Mikor megérkeztem a terembe, Mario éppen nem volt ott, csak a brazil barátja, akinek kiderült, hogy már háromszor volt Budapesten kiállítása. 😊 Csodás festmények fogadtak, a legtöbb az afrikai és brazil kultúrát, életképeket ábrázolva. Várakoztam egy picit, de Mario még mindig sehol… sajnos tovább nem várhattam, így a találkozó elmaradt. Aztán lent a szállásom környékén egy kis utcában találtam végre olyan helyet, ahol megkóstolhattam ezt az igen érdekes, krumplis, káposztás krémlevest. Ízre talán a nálunk is közkedvelt frankfurti levesre emlékeztetett.

 Caldo verde leves

Hahahaha...viszont nem mehetek haza utolsó süti nélkül, így még kötelező volt beiktatni azt is. 😖Egészen elidőztem ott a teraszon ülve mindaddig, míg már muszáj volt elindulnom. Bőröndöt fel, közben kialkudtam a következő alkalomra egy jó kis árat is a szállásra, s indulás! Metróval elérhető a reptér, a Zapping jegyem ide is tökéletes volt. A fapadosok azonban a 2-es terminálról indultak, így odáig busz vitt ki minket, amik 15 percenként indulnak. Miután megvolt a becsekkolás, kiderült, hogy a gép legalább egy órás késéssel fog indulni, amiből több is lett… konkrétan egy örökkévalóságnak tűnt a várakozás, pláne, hogy Klaudia, a szállásadó azt javasolta, hogy időben menjek ki, mert nagy a reptér és sokan szoktak lenni. Vicces, végre volt időm várakozni a reptéren… úgy általában sosem szokott lenni 😔 Olyannyira, hogy a végén egy pohár bor mellett kötöttem ki 😔, közben zenét hallgattam, recepteken agyaltam és Pyerrel beszélgettem. Nahát az egy órából kb. 2 lett, így fél 1 helyett jóval később érkeztem Budapestre, zimankó hidegbe. Miért is jöttem én haza? Ráadásul még süti sincs... viszont másnap kizomba óra...😆 

Na ezért is alkottam meg a kis "natas"-okat egyből itthon magamnak és persze nektek, hogy számotokra is édes élmény legyen ez a lisszaboni bejegyzésem 😉

A portugálok egyébként nagyon édes szájúak! Tehát ha kint vagy pár napot tuti gurulás a vége... lehetetlen megállni. Ők reggelire főleg édes tésztákat, süteményeket fogyasztanak… néha már-már tényleg 'gej' kategóriába menően, sok-sok cukorral, fahéjjal, mandulával és kókusszal.

A "Pasteis de nata", "Pastéis de Belém", portugál pudingos vagy krémes kosárka... ki hogy ismeri...egy isteni és talán a legnépszerűbb süteménye a portugáloknak, de a világ egyik legtitkosabb receptje is egyben. Az eredetit a Belém torony közelében lévő, a már fent említett világhírű Pastéis de Belém cukrászdában lehet kapni, viszont itt mindig kígyózik a sor, nem csak amikor én járok ott és szerintem tényleg nem ez a legfinomabb Lisszabonban (de többször már nem hangoztatom, mert a végén még "leütnek" az elhivatott rajongók 😉) A sütinek egész komoly története van, valahogy az 1800-as évekbe kell visszanyúlkálnunk, ha az eredetét keressük, mégpedig a közelben lévő Szent Jeromos kolostorhoz köthető. Akkoriban zajlott a liberális forradalom, amikor is a kolostorokat bezárták és az ott dolgozók, valamint a szerzetesek kitalálták, hogy a közelben lévő cukorfinomítóban süteményeket kezdenek készíteni és  a mellette lévő boltban árusítják ezeket. Míg a fehérjéket a ruhák keményítésére, addig a tojások sárgáját a süteménybe használták el. 1837-re született meg a ma is használt recept. A Pastéis de Belém cukrászdában napi 20-25 ezer darab fogy ebből a kis süteményből. Annyira „hétpecsétes” a finom kis cukorbomba, hogy még a nevet sem „bitorolhatja” másik hasonló sütemény, így az országban szinte bárhol „pastéis de nata” néven kapunk hasonló desszertet. Magát az eredeti receptet állítólag összesen csak négyen ismerik, a tulajdonos és a három főcukrásza. Itt minden alkalmazottal titoktartási nyilatkozatot irattatnak alá. A recept „öröklőit” is igen hosszasan választják ki, még a magasság is számít! J Természetesen a recept tudói egyszerre nem repülhetnek, nem ülhetnek egy autóba, nem ehetik ugyanazt az ételt egy étteremben.

Viszont aki még életében nem kóstolta.... bemutatom, tulajdonképpen miről is van szó!? Egy nagyon nagyon vékony, ropogósra sütött tésztába zárt lágy főzött tejszínes - tojásos krém, amely nem is túl édes, így fahéjjal és porcukorral tálalják mindenhol. Eredetileg nagyon magas, 400 °C-on sütik a kis kosárkákat és a mérete standard.

Hangsúlyozom, hogy nem csak az eredetiért, de az utánzatokért is érdemes kiutazni. Ugyan próbálkozni lehet otthon, de már a sütő miatt sem lesz ugyanaz. Ugyan általában dicsérem a receptjeimet, mert hát nyilván azért osztom meg veletek, mert szerintem jó sikerültek, de most előre közlöm, hogy a Portugáliában ehető társuknak a közelébe sem jön. Ugyan a leveles tésztája tönkölybúzából készült és cukormentes a süti, de gurulni azért ettől is lehet. J

Reform "Pastéis de natas"

(avagy portugál pudingos kosárka)

Reform "Pastéis de nata"

Hozzávalók 12 darabhoz:

• 275 g teljes kiőrlésű (tönköly búzás) leveles tészta
• 300 ml tej (2,8 %-os)
• 125 ml víz
• 4 szobahőmérsékletű tojás sárgája
• 100 g eritrit
• 30 g teljes kiőrlésű zabliszt
• fél citrom héja (nem reszelve)
• 1 rúd fahéj
• 40 g puha vaj vagy ghi + egy kevés a forma kikenéséhez
• csipet só

Bevallom őszintén most üzletben kapható leveles tésztát használtam, de akár mi magunk is elkészíthetjük és előre kikötöm! Ehhez muszáj  vajat vagy ghi-t használni, mert különben nem lesz finom! 

A leveles tészta már alapból kinyújtott és sütőpapírra feltekert, így csak kitekerem és a 40 g puha vajat jól elkenem rajta, majd újra feltekerem, mint egy rétest és kb. egy órára a hűtőbe teszem. Egy 12 db-os fém muffin formát kivajazok. Amíg a tészta hűl, elkészítem a krémet. A 125 ml vizet felforralom a fahéj rúddal és az eritrittel, hozzáadom a fél citrom héját (nagyobb darabokban), majd hagyom kihűlni. Kb. 250 ml tejet felteszek forralni, a maradék 50 ml-ben elkeverem a zablisztet csomómentesre, majd a forrásban lévő tejhez öntöm és sűrű krémet főzök belőle. Amikor kissé kihűlt, hozzáadom az eritrites, fűszeres szirupot és így hagyom teljesen kihűlni, a végén pedig leszűröm. Hidegen adom hozzá a tojások sárgáját és végül egy csipet sót. A tésztát kiveszem a hűtőből majd feltekert formájában kb. 12 egyenlő részre osztom. A formákba körkörös mozdulatokkal, vizes újjal formázom vékonyan a szélekre, ezt követően öntöm kb. 4/5-ig a formákba a tojásos masszát. 220 °C-ra előmelegített sütőben sütöm 10-12 percig, majd grillfokozaton további 3-4 percig, hogy a teteje szépen megpiruljon. Még melegen vagy langyosan kell fogyasztani, önmagában vagy fahéjjal megszórva.

S néhány záró gondolat...

Hát valahogy így alakult a kis önálló kalandom Portugáliában, minden percét élveztem és még most is ebből töltekezem. Összességében egy dolgot tudnék nektek biztosan mondani, ha nem is Portugáliába, de valahová utazzatok el egyedül! Terápiás hatása van és ha nem zársz be, kitárulnak elétek a lehetőségek!

A sütit meg mindenképpen próbáljátok ki... megéri és egyáltalán nem bonyolult! 😉