S íme a folytatás a portugál utazásomról... újabb élményekkel, újabb kalandokkal, újabb kulináris élvezettekkel ötvözve... Lisszabonba érkezésemig olvashattok Aveiro-ról, majd az onnan meglátogatott varázslatos Sintra-ról és Cabo da Roca-ról is... s végül bemutatom nektek a helyi igazán tipikus tőkehalas falatka diétásabb változatát, saját receptem alapján...
De ha még nem olvastátok az érkezésem pillanatait, ITT megtehetitek!
3. nap (csütörtök)
Elég korán ébredtem, telefoncsörgésre, mivel anyunak még este mondtam, hogy 7 körül tervezem az ébredést (csak azt felejtettem el közölni vele, hogy helyi idő szerint és nem az otthoni), de nem is baj, mert el akartam érni a korai vonatot Aveiroba. Már megint nem süt a nap – s ezt még azért a tejüvegen keresztül is érzékeltem. Még jó, hogy a kávémat a jegyvásárlás utánra terveztem, mert a menetrend nem az volt, amit a neten találtam, így arra már nem maradt időm. Sebaj, legalább alszom a vonaton és majd érkezésnél biztosan akad egy finom kávé valahol - gondoltam. A vonatút kb. egy óra, mindössze 3,9 Euro-ért Portóból a Sao Bento állomásról. Aveiroba érve rácsodálkoztam, hogy itt még az állomás is gyönyörű, csempékkel borított.
 |
| Gyönyörű csempék Aveiro vasútállomásán |
Általában el szoktam olvasni az ország gasztronómiai összefoglalóját, mielőtt elutazom, már csak azért is, hogy mit érdemes megkóstolni… viszont Aveiroba érve, kiderült számomra, hogy ez a bizonyos „ovo mole” amit a kávé mellé kaptam, valami helyi tipikus süti/falatka vagy minek is nevezzem… kívül ostya, belül valami érdekesen sűrű cukros tojáskrém… (valójában tényleg csak tojássárgája és cukor meg egy kis víz). Érdekes és tömör… számomra nem különösebb gasztronómiai ízkavalkád.
 |
| "Ovo mole" |
Sajnos csomagmegőrzőt nem találtam, szóval éreztem, hogy így vicces lesz egész nap bőröndöt magam után húzva kóborolni, ráadásul esőben (bár már csináltam ilyet), de végül sikerült bent a centrumban a helyi turisztikai irodával „leboltolnom”, hogy pár órára ott hagyhassam és kaptam még egy jó kis térképet is, ami alapján már elindulhattam felfedezni a halászfalut. Aveiro nem túl nagy és valóban olyan, mint egy mini Velence, nem véletlenül nevezik Portugália Velencéjének.
Eredetileg Coimbrát terveztem be erre a napra, de egy koppenhágai ismerősöm innen származik és ő mesélt erről a helyről, így módosítottam, s talán nem is bánom. A színes házak még esőben is gyönyörűek voltak, pont olyanok, amiket a képeken lát az ember.
 |
| Itt még a dekoráció is halakat ábrázol :) |
Mivel szeretek nem csak a turistahelyeken barangolni, elsétálgattam azokra a külvárosi területekre is, ahol már a helyiek a mindennapjaikat élik. Tényleg kis gyöngyszem ez a városka, még a temetőjük is nagyon klassz. Párizsban és Angliában voltam utoljára temetőlátogatáson, már a francia temetők úgymond „eleganciája” is tetszett az angol egyszerűség után, de itt is egészen modern kis kripta ”házakra” bukkantam… Nos igen, egy-egy családnak majdnem egy kisebb házikó volt a kriptája.
 |
| Aveiro temetője |
Az Instagramon láttam a beach-ről néhány fotót, azokról a függőleges mintájú, színes házakról, azokat minden áron meg akartam keresni, de kiderült, hogy elég messze van gyalogosan, így inkább letettem róla és választottam helyette egy tapas bárt, ahol elég különös boros pohárban kínálták a fehér bort az imádott „calamari”-m mellé. A berendezés viszont nagyon klassz volt, ezért is tetszett annyira, de sajnos a wifi nem működött, s a személyzet sem állt a helyzet magaslatán.
 |
| Ugye érdekes kis borospohár?! |
Majd végre kisütött a nap is… hurrá! 😊 Averio-ra elegendő 1-2 óra, ha az ember tényleg csak a centrumban mászkál, de nekem sikerült 4-5 órát is lazán eltöltenem ott. Viszont mivel Lisszabonba is még világosban akartam érkezni, így délután fél 4 körül ismét a vonaton ültem.
Az Oriente állomásra kértem a jegyem, ami Aveiróból 20,20 Euro és a vonaton annyira komolyan veszik a számozott helyeket, hogy kb. 3-szor felállítottak, de legalább a wifi itt már működött. 😊 Sikerült szunyókálnom is picit, majdnem olyannyira, hogy elfelejtettem leszállni az Orientén. A menetidő kb. 2,5 óra, így 6-ra már az állomáson voltam. Pafff… ekkor csapott meg az a nyüzsgés. Hirtelen azt sem tudtam, hogy ez most így jó nekem vagy sem. Ugyan imádom a city-ket, de akkor minden olyan kesze-kuszának, soknak tűnt. Gyorsan váltottam egy Zapping típusú jegyet (hasonlóan működik, mint az Ostery Londonban) és még Sienába is használható volt, illetve Almada-ba. Ezzel sokkal olcsóbban utaztam a hétvégén, mintha szimplán csak jegyeket vettem volna. Lisszabon kártyát egyébként sem akartam, mert tudtam, hogy javarészt gyalogosan szeretnék közlekedni, másrészt nem vagyok nagy múzeumos. A szálláson már vártak, ráadásul még Portóban kiderült, hogy egy felvidéki magyar lány fog fogadni (ez is micsoda véletlen), azért mégis csak jó, ha van valaki, akit kereshetek, ha baj van és valóban nagyon segítőkésznek bizonyult. A szállásom szebb volt, mint a képeken és ugyan tudtam, hogy a belvárosban van, konkrétan a Rossio állomástól 2 perc sétára, de tényleg akkor esett le, hogy minden ott van tőlem egy köpésre. Első blikkre imádtam és igazán igényes kis hely, még a közös fürdő sem volt zavaró, mivel kb. 1 fürdőre 2 szoba jutott és szinte sosem találkoztam senkivel. Gyorsan leszaladtam egy kis vízért (és hogy éjszakára is legyen), majd közben a 2-3 utcával lejjebb lévő Ria Augustára (olyan, mint nálunk a Váci utca) betértem egy helyre, ami azután a kedvencem lett. 😊 Kértem egy tőkehalas helyi specialitást, „Bolinhos de bacalchau”-t egy kis helyi borral és mivel láttam, hogy ott helyben készítik a „Pastéis de natas”-okat, így biztos voltam benne, hogy ennél frissebbet kevés helyen kaphatok. Úristen! Újabb ízélmény… talán mindkettő! De ott az a hely annyira megfogott, hogy ez után minden nap visszajártam a kis portugál pudingos sütimért… Ennél jobbat nem ettem végül egész utazásom alatt, mint akkor (és utána még párszor) ott… (elárulom még a híres Pasteis de Belém cukrászdában sem ízlett ennyire).
 |
| Első lisszaboni vacsorám :) |
 |
| Bolinhos de Balachau |
Másnap kb. 1 órán keresztül figyeltem a süti elkészítésének módját, s a negyedik nap végére már a tulaj is megismert, csak mosolygott és köszöntött, mint valami törzsvendéget. 😊 A legjobb az volt ebben, hogy végre kint a teraszon ücsöröghettem, hiszen egyáltalán nem volt hideg, az emberek pedig csak jöttek-mentek mellettem és én csodálattal bámultam a forgatagot, érezve, hogy ez lesz valójában az én városom és a kezdeti ijedtség már sokkal barátságosabbnak tűnt.
 |
| Csak nem Pastéis de natas-ok készülnek? :) |
A portugál konyha egyébként cseppet sem diétás, még akkor sem, ha rengeteg halat esznek, s igen hasonló a spanyol konyhához. A nemzeti eledelük a tőkehal, amelyet szárított, sózott formában használnak leginkább (ez az eredeti nevén a nekem kimondhatatlan „balcalhau” nevet viseli), de a szardínia, a rákok, a tonhal, a lazac, a tintahal mind-mind megtalálható a konyhájukban… persze a többi tömérdek tengeri herkentyű és hal mellett. Azt mondják, hogy az igazi portugál háziasszonyoknak az év minden napjára van egy tőkehalas receptjük.
 |
| Fincsi, sózott tőkehalak |
 |
| Így készül a Bolinhos de Balachau |
 |
| Egy szimpla éttermi kínálat :) |
Ezen kívül igen kedveltek a levesek, ami úgy általában a mediterrán konyhára nem jellemző, ellenben Portugáliával, ezeket leginkább délben fogyasztják, gyors ebédként, mert a fő étkezésük a vacsora, ahol púpozott tálakkal találkozhatunk. Rengeteg a zöldségből készült krémleves, de a legismertebb talán mégis a káposztás, krumplis „caldo verde”. A halak mellett természetesen rengeteg marha, borjú és sertéshúst is fogyasztanak grillezve vagy nyárson sütve leginkább. Egyik legismertebb húsos fogásuk a „cozido”, mely sok-sok zöldséggel, krumplival és kolbásszal, káposztával készül. Nagyon kedvelt a rizs, a burgonya és a bab, mint köret. Rizsből leggyakrabban még édesség is készül. Sajtjaik is nagyon finomak, leginkább juhtejből készülnek, utam során kóstoltam belőlük néhányat, elég sűrűn kérik előételként vagy a borok mellé tapas-ként.
 |
| Kecskesajt kóstlás |
Nos, miután beszereztem a vizet, gyors tus és irány a Barrio Alto negyed, hiszen azt mondják, Lisszabonban itt kezdődik a buli… Ugyan az eső esett, de ez a kedvemet nem szegte, néhány utcácskát végigbarangoltam, mikor egy Club Carib nevű hely mellett elhaladtam… végre kizomba szól! Gondoltam bemegyek, bár elég üresnek tűnt, de nem csoda, még csak fél 11 lehetett, a legtöbb portugál még valamikor most fejezi be a vacsoráját. Bevallom picit izgultam, hiszen egyedül az éjszakában, külföldön, sokak számára picit ijesztő. Kértem egy bort, gondolva arra, hogy ha nem történik semmi vagy nem érzem jól magam, bármikor hazasétálhatok… A tulaj barátságosan fogadott, egyből szóba elegyedtünk és mondtam, hogy hallottam a kizomba zenét, ezért néztem be, mert imádom és most tanulgatom a táncot. Több sem kellett, egyből felkért egy… na jó, inkább több táncra, mikor megjelent egy francia páros… egy elegáns, sármos pasi (a 39 éves Pyer) és az anyukája. Törzsvendégeknek számítottak, a tulaj meleg öleléssel és kézfogással köszöntötte őket. Gyorsan bemutatott nekik, Pyerrel valahogy az első szemkontaktusból láttuk, hogy nem vagyunk közömbösek egymásnak, az anyukája pedig hatalmas partyarc volt. De tényleg! Ahogy telt az idő, kérték nekem az italokat, a hangulat fokozódott… jöttek még franciák és helyiek, táncoltunk francia néptáncokat és a legviccesebb, mikor a bolond Dj (szerintem tényleg picit kattant 😊) betett egy magyar csárdást, bár először valami komolyzene jellegűt… majd mutogatott, hogy akkor most én tanítom őket… Gyorsan közöltem, hogy ez nem igazán az a táncolós zene, de több sem kellett hülye fejemnek, berakattam vele egy jó vidéki csárdást és hát naná, hogy benne voltam a buliban 😊 Végül az egész hely csárdást táncolt 😊 Tényleg vicces volt! Volt valami karamell shot, amit a hétvége folyamán többször is ittam, na nem azért mert annyira ízlett (elég gej volt), hanem mert annyira barátságosan és örömtelin kéregették a köröket, hogy nem lett volna illendő visszautasítani, nem úgy mint az általuk preferált Mojito-t, ami kapcsán Pyer oly sokat mesélt Kubai utazásáról és jót nevettünk, mikor a kedvenc helyeinkről beszéltünk, ami ugyanazt a nevet viseli… itt Budapesten is és ott is.. „La Boudegita del Medio”… Majd mesélt még az utazásairól, kb. akkora „utazóbolond” mint én… Szóba jött, hogy imádják Lisszabont, nagyjából 1-2 havonta eltöltenek itt egy hétvégét, anyukája pedig évfordulót ünnepel itt, azért hozta magával… szó szót követett, s ugyan a klasszikus tánclépésekben nem volt otthon, de nagyon jó ritmusérzéke gyorsan táncra perdített engem is… Már 2-re járt, mikor sajnos el kellett köszönnöm, mert tudtam, hogy másnap korán kell kelnem, hiszen Sintra volt betervezve. Ugyan nem maradtunk semmiben, nem is hittem, hogy lesz még találkozás, de egy nagyon vicces és vidám estét magam után hagyva sétálgattam haza Lisszabon gyönyörű, ám a magassarkúmnak nem túl kedvelt macskaköves utcáin…
4. nap (péntek)
Egy nagyon korai időpontban, miután kb. 4-5 órát aludhattam és előző nap nem nagyon foglalkoztam az evéssel (azon a pár falatkán kívül), így korgó gyomorral ébredtem. Biztosan a bortól is, kicsit még a fejemben is éreztem a hajnali időpontot… de irány Sintra! Nagyon kíváncsi voltam rá, hiszen a barátnőm áradozott róla és tele van kastéllyal, amelyek köztudottan az én kis kedvenceim. Gyors kávé a Rossio-n a vasútállomás közelében, majd érvényesítettem az előző nap megvett Zapping típusú bérletet, így 2 Euró alatt, egészen pontosan 1,85 Euro-ért megúsztam az odautat (és persze a visszautat is). Kb. 10 körül érkeztem meg - persze újra esik… mindent köd borított, így egészen más arcát mutatta a kis város, mint amit a már a jól ismert képeken lát az ember. Valahol azt olvastam, hogy októberben Portugáliában az esős napok száma 7, nos, én ebből már 3 teljes napot kifogtam! Remek! Az állomásról rögtön felsétáltam a főtérre, ahol a turisták már várakoztak a helyi buszokra. Két féle busz létezik, az egyik 5,5 Euró, ami felvisz a várhoz és a Pena Palace-hoz. Ha ezeket megnéztük, ugyanazzal a jeggyel vissza is visz a városba. Létezik egy másik jegy, 2,5 Euróért, ami szintén körbevisz a többi (maradék, de nem túl kevés) kastélyon.
 |
| Palácio Nacional de Sintra |
 |
| Sintra |
Tudtam, hogy egy nap nem lesz elég az összes kastélyra, így a Pena Palac-ra esett a választásom, amit belülről is megnéztem. Végigfutott az agyamon, hogy felmászok a hegyre, de így utólag azt hiszem jó kis túra lett volna. A kastélyban tömegnyomor… kb. tyúklépésekben haladtunk… szinte már élvezhetetlenül. De komolyan… mint a heringek… úgy tűnik az eső mást sem riasztott el… 😊
Aztán délutánra kitisztult az ég, így volt alkalmam a kertben is sétálgatni egy picit. Majd újra lefelé vettem az irányt a városba, ahol végre nyugodtan bekortyolhattam egy nagy adag kávét. Az egész centrum tele van kis bódékkal, ahol a helyi cherry likőrt, mini csoki poharakban árulják 1 Euro-ért. Az ember választhat, ét-, tej és fehércsoki közül, felhörpinti és már mehet is tovább… Ez az úgynevezett Ginja likőr, amit én fehércsokival próbáltam ki… szerintem nem sokban különbözik a már jól ismert cherry likőrtől, nagyjából az íze is az itthon kapható cherry bon-bonokéhoz hasonló így együtt.
 |
| Cherry likőr fehér csokival |
Ideje volt megkeresni a Cabo de Roca-ba tartó buszt, az állomásról indul kb. fél óránként. Szerencsémre éppen nem sokat kellett várakoznom a következő indulásig, az út oda nagyon szűk utcákon, falvakon és dimbes-dombos részeken vezetett, a jegyár csak oda 4,15 Euro volt, amit a sofőrnél lehet megváltani. Ekkora már nagyon fáradt voltam az előző este miatt, így jól esett az a kis ücsörgés a kb. 40 perces út alatt, a végére már majdnem el is szunyókáltam. Cabo de Roca gyönyörű, még szélviharban és borús időben is. Nagyon megérte kimenni, kár lett volna kihagyni!
 |
| Cabo da Roca |
Szép időben tuti leülök az egyik sziklára és csak bámulom az óceánt órákig. Így nem volt annyira kellemes, de még így is kb. egy órán át csak csodáltam a vizet és a napsugarak vs. felhők játékát, amelyek baromi jól néztek ki a tenger hullámzó tükörképén. Meghitt egy hely, még így is, hogy jóformán mindenhol turista fotózkodik. Igazából nagyon nem lehet mit csinálni itt, azon kívül, hogy az ember Európa legnyugatibb pontjáról szemléli és élvezi a fuvallatokat, valamint a hullámokat, de az egyik legkedveltebb pontja volt az utazásomnak. Mikor jól kifújta már a szél az arcom, visszaindultam, ám ekkor vettem észre, hogy nincs meg a pénztárcám… a buszon ugyan pakolásztam, így azt hittem hirtelen, hogy fent hagytam… „Te jóó ég!” - futott át rajtam az ijedtség, azért ez nem jött most túl jól, még akkor sem, ha nem minden készpénzemet abban tároltam és legtöbbször igyekszem csak kártyát használni, ráadásul még sosem hagytam el semmit (egy sálon kívül Brüsszelben). Talán éppen ahhoz kellett ez a kis történés, hogy átmelegedjek, mert a 10 fokban kb. fél perc alatt lefolyt rólam egy kisebb vízzuhatag. Mire a táskámat sikerült átkutatnom már 30 fokos meleget éreztem és a legalján végre megtaláltam… hát régen örültem így valaminek 😊 De legalább ekkorra megérkezett a Sintra felé tartó helyi járat is, így gyorsan felpattantam, mielőtt még a fáradtságtól valami újabb galibát okozok magamnak. 😊 A visszaúton megint szunyókáltam egyet és éppen beértem az állomásra, láttam, hogy a Rossio-ra kb. 6 perc múlva indul a vonat. Futás… jegyérvényesítés és már a vonaton is ültem. Szegény táskám is megjárta ezt a napot, akkor vettem észre, hogy a varrás kissé megkopott, így a városba érkezésemkor rögtön textilüzletet kezdtem kutatni (ezt sem gondoltam volna, hogy textilboltban tengetem a nyaralásom péntek estéjét 😊 … valaha). Na persze elég nehezen találtam rá arra az üzletre, ahol végre kék fonalat és 1 db tűt is tudtam venni… mondanom sem kell, hogy utána lettem figyelmes arra, hogy a hotel környékén kb. 4 ilyen üzlet is volt 😊 Mivel annyira nem voltam éhes, így gondoltam kipróbálom a helyi kebabot (tudom, hogy nem autentikus, de mivel imádom, szinte szokásommá vált, hogy minden országban kipróbálom). De nem lesz a kedvencem itt sem! A szállás felé vettem az irányt… „A francba, hogy itt minden sarkon kokaint akarnak az emberre tukmálni”, de nem csak este, még fényes nappal is… ahogy nálunk a teherautóról leesett parfümöt és cigit árulják a Keletinél, ott ugyanúgy a kokaint és heroint… persze nem kell félni, ha nem kér belőlük az ember, nem foglalkoznak veled. A szálláson gondoltam ledőlök 1-2 órára, mielőtt az éjszakába vetem magam, sőt addigra már azt is elengedtem, s úgy voltam vele, ha nagyon fáradt leszek, max. kimarad a péntek este. De a telefon ébresztője csörgött, Veronika pedig kipattant az ágyból, mint valami rakéta és gyors készülődés után (itt jöttem rá, hogy fantasztikus gyorsasággal is képes vagyok ugyanolyan az „outfit”-be vágnom magam, amit itthon néha 2 óra alatt sem bírok megtenni 😊), majd irány a negyed… Club Carib… és a „többiek”
Igazából nagyon vicces, hogy második este már úgy mentem ide, mintha a törzshelyem lenne, a tulaj köszöntött, a kabátomat és a táskámat berakták a pultba, az italomat mindig félretették, amit ráadásul sosem hagytak kifizetni. Majd megérkeztek a franciák is, többek között Pyer, a bulihuligán mama, akivel elég gyorsan szívélyes ölelgetésbe kezdtünk. Elég sokan voltak így péntek este, s miközben két tánc között a tulajjal diskuráltam, egy lány a pult mellett ülve, tőlem kb. 1 méterre megkérdezte, hogy „Where are you from?” - „From Hungary” - hangzik a válaszom és máris magyarra váltottunk. Elég hosszasan beszélgettünk, akkor nemrég érkezett Portugáliába, egy ismerősénél volt itt és nemrég teljesítette az El Camino-t. Micsoda véletlen… hát nem éppen ezen agyalok már jó ideje, hogy neki kéne vágni az Útnak?! De ez idáig annyi kérdőjelet vetett fel bennem... Egész este beszélgettünk, igaz kicsit fáradt volt, de a barátja nagyon jól elszórakozott. Áginak csak egy napja volt szombaton egész Lisszabonra, így szeretett volna időben hazamenni, hogy reggel korán el tudjanak indulni. Mielőtt távoztak, cseréltünk elérhetőséget. Mi Pyerrel elindultunk a már alaposan kiszemlélt Barrio Latinoba. Gyalogosan vágtunk neki, de egy vasút keresztezte utunkat, amivel nem kalkuláltam a térképen (és sehol egy átjáró)… igazából tényleg sokat kóboroltunk, mikor feladtam a harcot és hívtam gyorsan egy Uber-t. Igen ám, de nem tudtam megmondani, hogy hol is vagyunk pontosan, kb. még 10 percig vitatkoztunk a taxissal, s már nem csak Pyer, hanem egy épület előtt álló biztonsági őrtől is kértük, hogy segítsen neki elmagyarázni, merre vagyunk pontosan. A taxis úgy tűnik feladta, ráadásul emiatt rám róttak 2,5 Eurót… a francba! Majd leintettünk egy taxist, annak ellenére, hogy Klaudia (a szállásadó) azt javasolta, hogy azt ne nagyon tegyem, mert ilyenkor hiénák. A 2 perces útért el is kért röpke 8 Eurót, bár nem is értem, miért mentünk körbe a fél városon… Biztosan gondolta „hülye turisták”, bár Pyer tudott néhány szót portugálul, már csak azért is, mert sok a közös a francia nyelvvel. Végre kiszálltunk, mire a bejáratnál közölték, hogy záróra. Máááázli! 😊 Hát ma már nem lesz tánc - nyugtáztam, majd hazafelé vettük az irányt. Pyer nagyon aranyos volt, mert elkísért egészen a szállásig. Azt gondoltuk, újra ez az utolsó esténk, de mivel ő elhagyta a telefonját aznap, így még az sem jutott eszébe, hogy számot cseréljünk (vagyis másnap kiderült, hogy eszébe jutott, de nem volt mit megadni, az enyémet nem volt hová felírnia) 😊 Nos, elköszöntünk, hogy majd talán egyszer Monaco-ban vagy Kubában folytatjuk… 😊 Hajnali 5 óra környékén ágynak dőltem.
Egy hamis, de egészséges ’Bolinhos de Balachau’-t, vagyis a tőkehalas-csicsókás falatkák receptjét mutatom be nektek... de ne aggódjatok, hogy hamisnak neveztem, hiszen Aveiro, Sintra és Cabo de Roca is egy esősebb-szelesebb arcát mutatta, mégis nagyon csodálatosak voltak így is…
 |
| Tőkehalas-csicsókás borkorcsolya falatkák friss saláta ágyon |
Tőkehalas-csicsókás borkorcsolya falatkák
(kb. 30 kisebb darabhoz)
Hozzávalók:
- 500 g csicsóka (héjastul kb. 700 g-ból)
- 300 g nyers tőkehalfilé
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 1 db közepes fej vöröshagyma
- 1 tk. kókuszzsír
- só, bors
- 1 tk. szárított petrezselyem
- 1/2 tk. szárított koriander
- 1/4 tk. szerecsendió
- 1 nagy babérlevél
- 1 db tojás
- 1 ek. útifűmaghéj
- 2 ek. rizsliszt
A csicsókát megtisztítom egy kefével és még héjában sütőben megsütöm. Amikor kihűlt, eltávolítom a héjat róla és egy aprítógépben pürésítem. A vöröshagymát nagyon apróra vágom, egy kevés kókuszzsíron üvegesre párolom, majd hozzáadom a tőkehalat (ha fagyasztott a tőkehal, próbáljuk meg a felesleges nedvességet kinyomkodni belőle) és a babérlevelet, felengedem kevés vízzel és együtt párolom pár percig. Amikor a víz elfőtt, az egészet lepirítom, aztán sózom, borsozom. Kissé kihűtött állapotban adom a csicsókához, az egészet alaposan összekeverem. A masszához adom a szárított fűszernövényeket, egy egész tojást, a szerecsendiót, az útifűmaghéjat és a rizslisztet. Sót és borsot ízlés szerint adok még hozzá. Hagyom állni egy picit és két teáskanál segítségével gombócokat formázok belőle. Forró grillserpenyőn kérget sütök minden oldalára, majd 180 °C-os sütőbe dugom kb. 20 percre. Így kapok olaj nélkül igazán ropogós falatkákat. Önmagában egy pohár bor mellé vagy friss salátával is kiváló.
Azt tudtátok egyébként, hogy a csicsóka milyen egészséges és kiválóan helyettesíti a burgonyát? Kicsit talán vizesebb, de remekül használható burgonyás ételekben! Rengeteg rostot tartalmaz és még a vérnyomásunkat is szabályozza... (főleg ha azt hiszed, hogy éppen elhagytad a pénztárcád 😝) Arról pedig nem is beszélve, hogy a fogyókúrába kitűnően beilleszthető néhány "Pastéis de natas" magunkba tömése után... 😉
Kíváncsiak vagytok a folytatásra, az utolsó napokról, ahol végre sikerül igazán jókat is táncolnom??...ITT találjátok, melyben bemutatom a híres "Pastéis de natas" egy egészségesebb változatát is...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése