Sokat gondolkoztam, mi lenne a legideálisabb életforma a számomra... de rájöttem! Csak bolyongani a világban! S ha tehetném, egész életemben utaznék... bejárnék szebbnél szebb helyeket, olyanokat, ahol például legutóbb is jártam. Mindig is vágyódtam a Portugáliához tartozó, ám az európai kontinenstől igen távol fekvő Azori-szigetekre. A szigetcsoport 1-2 kisebb szigete az óceán közepén sokkal inkább fekszik közelebb már-már az amerikai kontinenshez, mint Európához... ám ma már könnyűszerrel eléri az ember.
Egy kedves ismerősöm izraeli kiruccanásunk alkalmával (erről
itt olvashattok) nekem szegezte a kérdést vagy inkább felvetést, hogy ugyan ők már lefoglalták a repjegyet, de ha gondolom, tartsak velük az Azori-szigetekre. Mondanom sem kell, nem sokáig tanakodtam, s hazaérkezésünk után 2 nappal rögtön le is foglaltam a TAP Portugal repjegyét. Nem volt más hátra, csak várni... várni az utazásra. Bár hozzáteszem, olyan még nem nagyon fordult elő, hogy utazás előtt 3-4 nappal foglalunk szállást, de ez annak köszönhető, hogy nem csak Sao Miguel szigetét akartuk bejárni, hanem még legalább 1-2 kisebbet is. A SATA Airlines-nál pedig pár nappal az utazás előtt igényelhet ingyenes repjegyet is az ember, amennyiben Madeira vagy egyéb Portugál város a kiindulópont, s 24 órán belül az ember továbbrepül a kívánt célállomásra. Sajnos nekünk átszállójegyünk volt, így a kérvényünket visszautasították, de azt hiszem egyáltalán nem bánta egyikünk sem, hiszen így volt alkalmunk a teljes szigetet bejárni, s látni azt a sok csodát, amit ez a Balaton méretű sziget tartogat. Azt kell, hogy mondjam, tényleg olyan mint a képeken. Pont emiatt, ebben a bejegyzésben szerintem elég tárgyilagos leszek (már amennyire a szószátyár énem engedni 😝), inkább beszéljenek a képek!
A többiek már pénteken indultak, de sajnos én nem tudtam, csak szombaton csatlakozni hozzájuk, így szombat reggel ismét egyedül ültem fel a hajnali Lisszabonba tartó járatra. Szűk 4 órás út, 3 óra várakozás és ismét 2,5 órás út után érkeztem meg Ponta Delgada repülőterére. Nem mondom, hogy zavartalan volt az utam, hiszen a bőröndömmel (ami hozzáteszem mindig picit nagyobb, de én váltig állítom állandóan, minden körülmények között, hogy ez pont méret 😂) ismét akadékoskodtak.
 |
| Az a bizonyos biléta.... |
Hála az égnek nem szabtak rám plusz díjat, de közölték, hogy legközelebb ez már pótdíjas és fel kell adnom a csomagtérbe. 5-10 perces magyarázkodás után csak rárakták azt a cetlit, amit aljas módon én leszedtem míg a géphez értünk, így simán magammal cipeltem az utastérbe. 😒😅 Hmm... hősiesen bevallom, nem ez az első eset, hogy ezt csinálom, de én ragaszkodom a bőröndömhöz! 😝 Ti azért ne csináljátok... mert nem rizikómentes! 😎Korábban írtam már Portugália imádatomról és kicsit sajnálom is, hogy nem volt több időm Lisszabonban, de már alig vártam, hogy megérkezzek a szigetre. A többiek a reptéren vártak a bérelt autóval, ami ugyan nem volt túl erős és tágas, de teljesen kiszolgált minket az egy hét alatt.
 |
| A landolás pillanata |
Párás idő fogadott, de a szigeten ez majdnem hogy normális. Az éghajlatnak köszönhetően egy nap alatt előfordulhat mind a négy évszak (bár kint a tél sokkal enyhébb).
 |
| My sweet room... :) |
Gyorsan bedobtuk a kézipoggyászt a szállásra, ami szerintem egész kellemes és kényelmes volt, hiszen mindenkinek volt saját szobája, majd elindultunk végre Sete Cidades irányába.
 |
| Lagoa Verde és a Lagoa Azul közötti híd távolról |
Az első állomás a két tó, a Lagoa Verde és a Lagoa Azul. Mint a nevéből is adódik, a kék és a zöld tó egymás mellett fekszik, köztük egy parányi híddal. Sajnos a gyönyörű színek csak a napsütéses délelőttökön látszanak teljes pompájukban, de legalább az időjárási körülmények annyi engedményt adtak, hogy a kisebbik tavat végig tudtuk sétálni, még ha 1-2 rövid szakaszon mászni is kellett, de a hosszas repülőút után jól esett a kis mozgás.
 |
| Séta a Lagoa Verda körül |
 |
| Az első hortenziás képem <3 |
 |
| Itt jöttem rá először, hogy milyen klassz portré fotókat készít :D |
S mivel azt ígértem, hogy az azori bejegyzéseimben inkább a képek beszélnek majd, így gyorsan mutatok is erről néhány fotót és természetesen megmutatom azt is, hogy az Azori-szigeteken még a fatörzsek is mosolyognak! 😝
 |
| Ugy látjátok ti is a mosolygó fatörzs "szeletet"? :) |
A rövid tótúra után Sete Cidades faluban megnéztük a "központot", ahol csak a templomig jutottunk, mivel a helyi kocsma tele volt kétes alakokkal, majd találtunk egy klassz kis teaházat (ajánlom mindenkinek, ha itt jár: a neve Tea House "O Poejo"), ahol megejtettük az első welcome drinket. Remek boraik és napi menüjük is van, igazán kulturált kis hely. 😉
 |
| Az első közös selfie Sete Cidades központjában |
Elindultunk vissza a szállásra, s bevallom hősiesen én már nagy izgalomban voltam az esti vásárlás miatt, hogy vajon találok-e magamnak megfelelő alapanyagokat a kivitt Pur-pur kenyerem és Korpovitom mellé, legalábbis olyanokat, amivel a reggeliket és a köztes kis étkezéseket áthidalhatom, hiszen az IR diétámat nem akartam és nem is mertem felfüggeszteni. Az esős viharos idő ellenére még éppen útba esett a Faros da Ferraria kilátó, így kirohantunk egy két kócos fotó erejéig 😅
 |
| Faros da Ferraria |
 |
| "Hadd lobogjon a hajunk..." :) |
Szerencsére az esti bevásárlás bebizonyította, hogy bőven tudok mit enni, így az öröm már ekkor megvolt. Hála az égnek a bortól nem tiltanak, így az este hátralévő része már a szálláson, borozással folytatódott, bár én a hajnali kelés és a sok repülés miatt hamar ki is dőltem. 😊
 |
| Reggeli szellőztetés közben |
Vasárnap egy gyors reggeli után elindultunk nyugatra. Mivel mindenki arra a kilátóra volt elsőként kíváncsi, amivel az egész szigetet "eladják", így ezt az irányt céloztuk meg. Csodálatosan sütött a nap, mi boldogan indultunk el kirándulni. A part melletti úton egyébként látható a reptér és ha az embernek van kedve, simán kiülhet megnézni, amikor az a napi néhány gép fel- és leszáll. Ugyanezen a déli partszakaszon található Miradouro do Caminho Novo, ahol napsütéses időben mi elsőként pillanthattuk meg az óceánt.
 |
| Kilátás a Miradouro do Caminho Novo-ról |
Egyébként a szigeten még autóval sincsenek nagy távolságok, így akinek van egy hete a szigetre, nyugisan és teljes mértékben be tudja járni. Minden egyes megállópontot sajnos minden igyekezetem ellenére nem tudtam feljegyezni, de a Miradouro do Pico do Carvao-nál biztosan jártunk és megcsodáltuk távolról a Lagoa do Carvao tavat.
 |
| Mert az első pár nap még minden egyes bokor újdonság volt... :) |
A kisautó az egész hét alatt egy helyen adta fel a harcot a magas, sáros utak ellen, mégpedig mikor a Lagoas Empanadas, Lagoa de Eguas és Lagoa Rasa tavak felé akartunk felmenni az emelkedőn. Gyorsan letettük az autót, gyalogosan mentünk fel, viszont megérte. Már maga az út is végig virágokkal benőtt, mesebeli érzetet ad, kitűnő hely egy romantikus vagy csak egy sima sétára is. 😜Komolyan el tudnék képzelni csak ezen az úton egy esküvői fotózást, minden túlzás nélkül! 😍
 |
| És még a képek sem adják vissza azt, hogy milyen csodaszép volt... :) |
A három tó után aztán felmásztunk még a Miradouro do Pico do Paul kilátóhoz.
 |
| Lent még eső és pára |
 |
| Fent napsütés és csodaszép kilátás |
Ideje volt ebédelni. A tehenekkel körülvett kis lankás utak mentén ráleltünk aztán Capellas városkájára.
 |
| Tehenes selfie? 😏😛 Mintha nem vidéken nőttem volna fel... 😏😅 |
 |
| Múúúúúú :) |
A főtéren a templom, a virágos kis park és a templom mellett természetesen a kocsma. Szinte minden városkában ugyanez a felállás és a férfiak folyamatosan lézengenek a parkban és a kocsmában.. de nem csak hétvégén, hanem hétköznap is. Nőket viszont abszolút nem látni... maximum reggel bevásárlás közben. Ponta Delgada-ban igen, ott is gondolom főként a turistákat, de a kisebb falvakban mintha eltűntek volna. De a férfiak komoly társadalmi életet élnek napközben az utcán... mikor dolgoznak? 😓 Az is lehet, hogy a nőket küldték dolgozni? 😛
 |
| Capellas főtere |
Itt találunk egy éttermet is, ahol végre kipróbálhattuk a híres azori marha steak-et. Ez egy normál marha steak, tükörtojással a tetején, leöntve fűszeres boros, paprikás szósszal. Sajnos nem nyerte el a tetszésem, de ez leginkább az én ízlésemtől távol álló, jól átsütött húsnak köszönhető. Viszont előételként hoztak egy nagyon finom kolbászkrémet. Pirítós, vaj és chorizokrém.. érdekes, egyben nagyon finom helyi előétel.
 |
| Chorizo krém |
 |
| Azori marha steak |
Az ebéd után, ami nekem már tényleg nagyon időszerű volt, tovább indultunk végre a Miradouro da Boca Infernora. Képkészítés ezrei... hiszen tényleg nekem is ez volt az a látványosság, ahová mindenképpen el szerettem volna jutni. A kilátás csodás, ezt azért gondolom mondanom sem kell.
 |
| Miradouro da Boca Inferno |
 |
| Annyi ilyen próbálkozás volt, de reménytelen... egyet azért csak feltettem ide.. :) |
 |
| Kócos fürjteim de szépek... :D |
Végül már szinte az északi parton voltunk, ahol ismét ezer és egy panorámakilátó található. A Moinho do Pico Vermelho egy igazán romantikus kis szélmalom Santa Barbara és Bretanha között félúton. Itt már végre leért az ebéd is.
A Ponta da Costa kilátópontról rövidke gyalogos "szerpentin" vezet le az óceánpartra. A lemenetel sem kellemes a lábnak, de a felfelé való sétálás felér egy kisebb túrának. Míg lent fotózkodtunk a víz néhol a kövek között annyira tiszta volt, hogy sajnos jól bele is léptem... Nesze neked cipőtisztítás!😊😝
Tocsogós lábbal ugyan, de útba ejtettük még a Moinho do Pico Vermelho kilátópontot, ami régen csillagvizsgálóként működött. Azt kell, hogy mondjam, hogy a nap nagy részében az időjárás tényleg kegyes volt hozzánk.
 |
| Moinho do Pico Vermelho |
Ha az ember a nyugati partszakaszon jár, érdemes a Miradouro da Vista do Rei kilátónál megállni, hiszen az Lagoa Verde és Lagoa Azul tavakat innen fentről tekintheti meg az ember. Azt gondolom, ha tehetitek, ide mindenképp délelőtt vagy a déli órákban látogassatok el, mikor jól süt a nap, mert a tavak ekkor adják vissza kék és zöld színű, gyönyörű színüket.
 |
| Miradouro da Vista do Rei |
Itt van egyébként a 80-as években épített ötcsillagos Monte Palace hotel is, vagyis már csak a romjai. Ha az urbex-et szereted, kötelező látnivaló a szigeten. Az eredetileg ötcsillagos, 88 szobás luxushotelt 1989-ben adták át, de foglalások hiányában csupán egy évig üzemelt. Okát senki sem érti a mai napig. Mi ugyan nem mentünk be, de tudtam, hogy ide biztosan vissza kell majd jönnünk.
 |
| Monte Palace |
Az esti program ismét bolt, cipőszárítás, majd mivel elég tartalmas napunk volt, így a városi séta helyett Renáta szülinapját a konyhában való iszogatással és beszélgetéssel ünnepeltük.
 |
| Happy Birthday :) |
A hétfő délelőtt ruhamosással, készülődéssel, szálláskereséssel telt. Szállásunk csak keddig volt előre lefoglalva, mert korábban még azt hittük, hogy majd át tudunk repülni valamelyik másik szigetre. Az első szállásadónk ugyan ajánlott mindenfélét, de gyorsan kiderült, hogy a sziget másik felében...így Airbnb-n találtunk egyet egész jó árban a centrumhoz nagyon-nagyon közel. Végre elindultunk Ribiera Grande felé, amely a sziget második legnagyobb városa. Egész cuki kisváros, a főterét nagyon szépen megcsinálták, a csatorna környékét pedig klasszul beépítették, mindenféle aktivitással.
 |
| Ribiera Grande |
 |
| Imádtam ezeket a színes kis házakat <3 |
 |
| Minden házon egy-egy ilyen kép |
Séta, kávézás, óceán parti képek után a következő célállomásunk a Miradouro Ponta do Cintrao, ismét fantasztikus kilátással az óceánra. Ugyan van mellette egy világítótorony is, de szerintem az elhanyagolható és még a kilátás sem olyan klassz onnan.
 |
| Fasor az út mentén... szerintem |
 |
| Miradouro Ponta do Cintrao |
 |
| No filter!!!! |
Délután meglátogattuk a Cha Porto Farmoso üzemet, a kis teaültetvényével. Ez egy kisebb családi vállalkozás, 3-4 különböző teát gyártanak a teacserje érésének megfelelően. Én bevállaltam az üzemlátogatást, míg a többiek relaxáltak, s becsatlakoztam egy német pár mellé, akik nem bizonyultak túl kommunikatívnak. Így a max. 10-15 perces látogatás utáni teázgatást, jóformán egymagamban, mégis két idegennel tettem meg. Én ugyan próbáltam kommunikálni, de ők csak mosolyogtak mindenre. 😔😓
 |
| Teaültetvény |
Van a szigeten egy-két, nekünk egzotikusnak mondható geothermal fürdő is. Na az egyik éppen útba esett, mégpedig a Monumento Natural da Caldeira Velha. A fürdő egy természeti park területén található, a belépőjegy 8 Euro 2 órás időtartamra. Először naívan azt hittük, hogy maga a nemzeti park, a vízesés és a fürdőzés nem fog beleférni 2 órába, de tulajdonképpen maga a látogatható terület nagyon pici, szinte a fürdő területére koncentrálódik. Három különböző hőfokú termál"gödör" található benne. Mivel nem vagyok nagy fürdőzős, ráadásul a kinti hőmérséklet sem volt igazán meleg, így én ezt kihagytam, de a többiek belemerészkedtek. Sebaj, nekem volt egy kicsi időm összefoglalni az addigi napokat és relaxálni egy picit. Mikor elindultunk haza, a hegyekben még 12 fok és hatalmas köd volt, viszont lent a parton már páratlan idő.
Tusolás és végre "bemerészkedtünk" a városba vacsizni, másra nem is nagyon lett volna alkalmunk, hiszen elég kihaltak voltak az utcák. Egy kis éttermet találtunk a centrumban. Nem mondom, hogy el voltam ragadtatva, mikor a bort kihozták vizes pohárban, de legalább a kardhal finom volt... na és mondanom sem kell, hogy a maximalista fejemmel persze, hogy kicseréltettem a poharat szép boros pohárra 😉😅 Egyébként a személyzet nagyon készségesnek bizonyult, így az este igazán jól zárult. Az estét nem zártuk túl hosszúra, hiszen másnap reggel a korábbi szállásunkat el kellett hagynunk, így készültünk a reggeli pakolásra.
 |
| Ponta Delgada esti fényében |
Mivel a kedd nagy részét az átcuccolás képezte, vagyis leginkább a délelőtt nagy részét, így úgy döntöttünk, hogy mivel én még nem láttam a várost, Ponta Delgada lesz a program leginkább. Az autó nagyságát lehetne fitoktatni, hiszen nem volt egy hatalmas "jószág", így két körben tudtuk megoldani a költözködést.
 |
| Na és egy kép a kisautónkról is... |
Az új szállás ugyan design-os volt, az ágyak, mint egy nászutas lakosztályban, de a tisztaságról elbeszélgethettünk volna az angol tulajdonossal, viszont legalább tágas volt, mindenkinek saját szobával és nagyon közel volt a főtérhez. Na meg nem is volt olyan nagy páratartalom, mint az előző helyen, ahol még az édesítőszerem is összeállt a dobozában. 😏 Szóval irány a piac, hiszen nálam nem múlhat el úgy utazás, hogy nem látogattam meg a helyi piacot. Sajnos a portugál utazásaim során már megtapasztaltam, hogy a piacok itt nem olyan kultikusak, mint Spanyolországban vagy Olaszországban, nagyon korán eltűnnek a reggeli kofák, hiába van egész nap nyitva a placc.
 |
| Gourmet bolt a piacon |
 |
| Szinte mindenből édes lekvárt főznek |
 |
| Az ananásznak még lesz szerepe a következő bejegyzésben :) |
 |
| Egészségünkre! |
 |
| Egész Portugáliát elárasztották a drága "tonhalkonzervek" |
 |
| Fesztiválra készülnek |
Séta közben viszont találtam egy nagyon cuki helyet, egy borbárt, ahol nagyon kecsegtető étlap volt kitéve. A csapat ekkorra ketté vált, s a közös találkozónál javasoltuk, hogy itt ebédeljünk. A kiszolgálás remek volt, a pincérek kedvesek, a kaja első osztályú. Ez a Taberna Acor. Mindenkinek bátran ajánlom, aki itt jár, hogy ide legalább egyszer térjen be, mert nem csak a borok kitűnőek, de az ételek is. Én lávakövön sült tonhal steaket kértem, s ezen a napon ha jól emlékszem reggel, délben és este is tonhal volt a menü... dehát tényleg imádom! 😂 De nem csak, hogy finom volt, mi magunk süthettük meg a halacskát, ami extra élményt adott az ebédhez... jól belakmározva, bortól mámorosan tértünk vissza a szállásra ebéd után, ahol én be is szunyókáltam.
 |
| Mi a megoldás? :) |
 |
| Tapas |
Itthon sosem tudok aludni délután, de ott sikerült egy picit pihennem. A többiek ébresztettek, hogy irány az óceán és a fürdő, a Ponta da Ferraria, ahol az óceán kicsiny öblében van egy fürdőző hely, ahol állítólag melegebb a víz. A fürdőzőknek köteleket feszítettek ki, hogy ne csapódjanak a sodrástól a sziklákhoz, de ahogy elnéztem a többieket, nem lehet túl meleg. Már a fürdőhelyhez levezető partszakasz is meredek és több helyen táblákkal találkozunk, ami omlásveszélyre hívja fel a figyelmet, az út le is van zárva az autósok elől. A parton van egy szálloda is, amit igazából nem tudunk, hogy csak a szezonon kívül tart zárva vagy pedig ez is tönkrement.... mindenesetre totál üres és be is van zárva, de még elég jó állapotban van. A késő délutáni órákban viszont éppen dagály volt, így a hullámok óriási erővel csaptak be a kis öbölbe, ami nem igazán tette kellemessé a fürdőzést. A naplemente viszont csodás innen a partról.
 |
| Igazi spa élmény |
Hazafelé útba esett újra az elhagyatott szálloda, amelyről már korábban is írtam, de most végre be is jártuk. Ugyan le van zárva a turisták elől, de vannak "kiskapuk", ahol be lehet mászni. Minden emeletét víz borítja, de ha ügyes az ember, ki-ki bújhat egy-egy erkélyre. A kedd este a pihenésé volt, s elmaradt a közös borozás is, gondoltuk nem árt beiktatni egy szabadnapot. 😝
Bár így az elalvás is nehezebben ment, hiszen hallottam minden utcáról beszűrődő hangot és hát az ajtók sem szigeteltek, leginkább csak takarásul szolgáltak.
Nos, a folytatással és még csodálatosabb képekkel pedig hamarosan jelentkezem, addig is megosztok veletek egy fantasztikus receptet.
Paleo portugál mandulatorta (cukor-, glutén- és tejmentes, IR barát)
Régóta foglalkoztat ez a recept, mivel korábban már kóstoltam ezt a tortát Portugáliában. Egy nagyon szaftos, egyszerű finomságról van szó, ami abszolút beleillik a glutén- és tejmentes diétába, ráadásul 0 g számolós szénhidrátot tartalmaz, ami nekünk extrán jó. A legjobb benne az, hogy az eredeti recepthez képest is tényleg csak a cukrot kellett kicserélni, hogy számunkra is megfeleljen.
Azt gondolom, hogy ehhez a bejegyzéshez nem is lehetett volna jobb receptet találnom, hiszen már maga a süti neve is hasonló ahhoz, amit az Azori-szigetek nyújtott. Egy kis földi paradicsom. A torta eredeti neve a "Toucinho do céu", ami magyarul annyit tesz hogy "égi szalonna" vagy "égi tepertő"... Tehát egy sütemény a mennyből? 😊😜 Itthon szinte egyáltalán nem ismert ez a tortarecept, legalábbis én még sosem találkoztam vele, még neten sem... pedig a világ TOP 10 legjobb süteménye között tartják számon, így arra gondoltam, hogy most megosztom veletek.
Egyébként nem újkeletű receptről van szó, eredete több száz évre nyúlik vissza, amikor a portugál apácák tojás és cukor alapú édességeket kezdtek készíteni. A neve abból is adódik, hogy eredetileg sertészsírral készítették, ma már nagyon sokan vajjal teszik ezt. Én fele-fele arányban használtam sertés- és kókuszzsírt.
Hozzávalók
(kb. 18-20 cm-es tortaformához):
- 100 ml víz
- 150 g eritrit
- 70 g kókuszzsír (+ egy kevés a forma kikenéséhez)
- 30 g sertészsír
- 2 db egész tojás
- 5 db tojás sárgája
- 250 g zsíros mandulaliszt
- csipet só
- 1/2 tk. őrölt fahéj
- 1 db citrom reszelt héja
- 1 tk. keserű mandulaaroma
Egy lábasban odateszem a vizet forralni, majd hozzáadom az eritritet, a kókuszzsírt és a sertészsírt is. Hagyom kb. 5 percig forrni, majd leveszem a tűzről és kihűtöm. Egy tálba öntöm a natúr mandulalisztet egy csipet sóval, az őrölt fahéjjal. Jön hozzá a kihűlt "szirup", majd egy citrom reszelt héja és ízlés szerint 1 tk. keserű mandulaaroma. Először a két egész tojást keverem el benne, majd egyenként az 5 db tojás sárgáját. Tényleg fontos, hogy a szirup kihűljön (legalább langyosra), hogy a tojások ne csomósodjanak be. Fogok egy 18-20 cm átmérőjű kapcsos tortaformát, alaposan kikenem a kókuszzsírral, az aljára pedig sütőpapírt vágok. Beleöntöm a masszát és 180 °C-os sütőben kb. 25-30 percig sütöm. Nem szabad túlsütni, mert akkor kiszáradhat és pont az a lényege a tortának, hogy belül jó szaftos maradjon. Annyira egyszerű, mégis brutál finom, hogy bármikor összedobható, ha váratlan vendégek jelentkeznek be. Cukormentes fagyit is tálalhatunk mellé vagy valamilyen gyümölcsöntetet, pl. finom eperből vagy málnából.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése