Őszi szünet Indonéziában 2. rész: Jáva és a kihagyhatatlan Borobudur - Rempeyek Kacang, avagy indonéz sült mogyoró snack

S nem is olyan sokat váratott magára a második rész... Olvastátok már az előzőt? 😉

A reggelit még előző nap leegyeztettük a szállással és a fiúk 4-ig össze is készítették, becsomagolták a szokásos gyümölcsöt, a toast kenyeret és a főtt tojásokat. 4-re jött értünk Ngurah, kb. 5-re ki is értünk a reptérre. Mivel belső járat, így gyorsan átjutottunk a kapukon, s még a reggelire is jutott időnk.

Gyönyörű orchideák Denpasar repterén :)

Ngurah megígérte, hogy szerez nekünk taxit szerda estére a reptértől, mikor visszatérünk Denpasarba. 7.15-kor indult az Air Asia járata, s kb. másfél óra alatt, ottani idő szerint 7.50-re kint is voltunk Yogyakartában. Tenguh, az ottani sofőrünk hatalmas vigyorral lefotózva küldte míg a csomagokra vártunk a képet magáról és a kis tábláról a nevemmel (Ms. Veronika J). A csávó kicsit túlbuzgó, az angolja sem túl érhető, de kedvesnek tűnt az elején, viszont jó pont, hogy kaptunk tőle házi csicsóka chips-et. J

Jáván az első utunk a Prambanan-hoz vezetett. Ez Yogyakartától kb. 14 km-re található, 10. századi és a legnagyobb, Sivának szentelt hindu templomegyüttes. Egy 2006-os földrengés komoly károkat okozott benne, a rekonstrukció még a mai napig tart. A belépő sem olcsó, hiszen 370 000 rúpiát kértek tőlünk, de ezért kaptunk egy welcome vizet vagy kávét… hát azért még így sem jó deal! Dél környékén jártunk itt, a 34 fokos száraz hőség már-már elviselhetetlen volt ezen a napon. Éreztem, ahogy a napsugarak égették a vállamat, de azért kitartóak voltunk. Elég vicces, hogy miközben nagyban szelfieztem, az ázsiai turisták jöttek és sorra fotózkodni akartak velem. Az elején nem is nagyon értettem, majd szép lassan leesett, hogy nekik ez szokásuk, gondolom európai fehér ember lévén egyfajta kuriózum idegennel fotózkodni. Mindenki hulla fáradt volt már a hajnali kelés miatt, de nincs megállás, mert ebéd előtt még be kellett iktatnunk a szultáni palotát.

Elég giccses, de az idegenvezető néni miatt már megérte… A néni elég tájékozott volt, kb. 70-80 éves és beszélt angolul, bár a szöveg úgy tűnt inkább betanult, egy-egy mondatnak újra és újra nekifutott, mintha megakadt volna a lemez… 😏A Kraton, azaz a szultáni palota a város legfontosabb politikai színtere. A kilencedik… a kilencedik… a kilencedik szultán – ahogy a néni elkezdte a mondatait J, vagyis Haryadi Suyuti a mai napig ott lakik, tőle mindenféle muzeális tárgyat láthatunk. Ugyan tényleg nem akartunk múzeumozni, de a néni annyira cuki volt, hogy megsérteni sem szerettük volna, de azért tudtára adtuk, hogy haladósabban szeretnénk végigjárni. A végén bevitt minket egy batik múzeumba is, ami előtt természetesen a helyi nénik batikolási technikáját is láthattuk.

Batikolás

Az idegenvezető néni :)

A végére már nagyon éhesek voltunk, Tenguh-t mindig úgy ébresztettük induláskor. Először be akar vinni minket egy városi grillteraszra, de ott nem lehetett kártyázni, majd egy külvárosi nagyobb étterembe tértünk be végül, ahol több száz, sőt ezer fős esküvőket tartanak. A kiszolgálással akadt némi probléma, a hőséggel pedig küzdöttünk, de azért kapunk kaját. Az én – végre csípős – nasi goreng-em elég kiadós volt, de Szilveszter csirkefarhátja elég kevéske… amin megakadt a szeme és kérte, hogy cseréljék ki valami kiadósabb adagra, ráadásul csípős tofut is kapott, amivel jól megviccelte Tündét, aki egyáltalán nem bírja a csípőset. Tünde annyira nem örült a csínnek, de azért hamar túllendültek rajta. J

Kaja után kezdett mindenki felocsúdni a fáradtságból, Szilveszternek egyre több poénja akadt, amin személy szerint szakadtam a nevetéstől. Egész jót mulattam rajta J Borobudurt irányba véve megnéztünk még egy kisebb buddhista templomot és a mellette lévő palotát.  A palota nagyon chill… számomra egyébként is a buddhista helyeknek olyan különös energetikája van, nyugalmat, békét árasztanak (szemben a hindu templomokkal).

Mendut buddhista kolostor 

Borobudurhoz naplemente előtt nem sokkal érkeztünk meg. Ez a templom kb. 42 km-re fekszik északnyugatra Yogyakartától. Kifejezetten naplementés időpontra akartuk venni a jegyet, amit délután 4-től értékesítenek. Egy teljesen más kapun kell bemenni, mint a napközbeni jegyeseknek, a jegy is valamivel drágább, de adnak mellé zseblámpát, egy kis szuvenírt és a végén vacsorát is. 475 000 rúpia volt, tehát ezzel a legdrágább belépőnk az egész út alatt, de nem bántam meg. Hozzáteszem így október végén a napi jeggyel is ugyanúgy megtekinthető lett volna a naplemente, mert kb. 5 körül ment le a nap és csak ez után kezdték kitessékelni a népet. Ez után csak páran maradtunk fent… de még órákat el tudtam volna ott meditálni, főként mikor már csend és nyugalom honolt.

Fantasztikus atmoszférája van a helynek, magam sem tudom meghatározni, hogy miért, de az egész út alatt a legcsodálatosabb élmény volt ott lenni! Sajnos még korom sötét előtt muszáj volt lebotorkálnom a hatalmas lépcsőkön a térdem miatt, ha ez nincs, még biztosan fent maradok a komplexumban. Bizton állíthatom, hogy komplexum, hiszen a világ legnagyobb buddhista temploma Indonéziában. Egyesek szerint a buddhizmus kőből épült fellegvára. Időszámításunk előtt 800 körül épült, s az építkezés kb. 75 évig tartott. Érdekessége, hogy felülnézetből egy 3D-s mandala képét adja, amely a világmindenséget ábrázolja. A templom teraszosan épül fel piramis alakban. 34 méter magas, és becslések szerint mintegy 55 000 köbméter kőből épült fel. Az öt mélyen elhelyezkedő négyszögletű terasz a földi létet jelképezi. A fölöttük elhelyezkedő három kör alakú terasz a szellemi világ szimbóluma. Ezeken is számtalan sztupa helyezkedik el, egy-egy életnagyságú Buddha szoborral. Összesen 504 Buddha csücsül a szentély különböző pontjain. A legfelső teraszon lévő szobrokon egyre inkább az elmélyülés jeleit vehetjük észre. A legfelső szinten lévő 15 méter magas sztupa a Nirvána, a tökéletes megvilágosodás jelképe. Itt állítólag egy arany Buddha ült annak idején. Az egyes szobrok különböző kéztartása a buddhizmus különféle tanításait ábrázolja. Ma az UNESCO Világörökségek része. S tényleg azt mondom, hogy Jáva többi része ugyan nem gyakorolt rám túl nagy hatást, főként, hogy az egész sziget kopárnak, kiesnek és koszosnak tűnt – köszönhető ez a március közepe óta hiányolt csapadéknak is -, de Borobudur a maga pompájával és atmoszférájával már megérte azt a közel 35 ezres repjegyet Jáva szigetére. Ami egyébként még a vallást illeti Jáván, érdekes, hogy tökéletesen megférnek egymás mellett a hindu, a buddhista, a muszlim és a keresztény vallások követői.

Sajnos a vacsoránkat elvitelre kellett kérnünk, mert egyébként jelezte a sofőr, hogy legkésőbb 6-fél 7 körül indulnunk kell, különben kifutunk az előre megállapodott időből. Még ilyet… Ezen azért mi is bepöccentünk kicsit és ezt érezte is rajtunk, hiszen visszafelé már közel sem volt olyan vidám és kedves, ráadásul Yogyakartába érve a szállásunkat is alig találta meg.

Egy hostelt béreltünk, különálló szobákkal, saját fürdővel. Semmi flanc, de legalább tiszta volt és a célnak tökéletesen megfelelt, viszont közel volt a Malioboro-hoz, a város leghíresebb sétálóutcájához, ahol még éjszaka is zajlik az élet. A vacsoránkat a tetőteraszon fogyasztottuk el, majd Tündével még besétáltunk a szomszédos Malioborora. Vásároltunk pár szuvenírt, de már akkor éreztem, hogy ez a város nem fog bejönni. Koszos, káoszos, tömeg van és minden olyan zűrös.

Szerdán végre először nem órára ébredtünk. Sikerült is aludnunk 7-8 órát, bár hajnali 3-kor a muszlimok imádkozására keltem, ami még a zárt ablakon át is beszűrődött. Erre a napra már csak némi sétát terveztünk be a városban. Reggel a legnagyobb projekt az apró hangyák irtása volt, ugyanis tele lett velük mindenünk… Kicsit aggasztó volt, de abban bíztunk, hogy napközben talán kitisztul a táskánk tőle. Ekkor az utolsó vákumcsomagolt kenyerem is feladta a harcot, még éppen a reggelihez maradt egy utolsó darab. Na nem baj, Balira visszatérve - úgy gondoltam - nasi goreng lesz a reggeli is J A hostelben a reggeli mondhatni szegényes volt… vagy még annál is silányabb. Toast, nutella és jam. Porkávé és tea. Ja meg valami kukoricachips. Szerencsére volt még mentő kekszem, amit be tudtam iktatni reggeli gyanánt. A tetőterasz coool, de már reggel 8-kor borzalmas volt a meleg.

Összeszedtük magunkat, aztán irány a város. Végig azt éreztem, hogy nekem ez tényleg nem kellemes, sőt alig vártam, hogy este visszatérjünk Balira. Egyik szuvenír shopról a másikra mentünk, míg végül én feladtam és külön váltam a többiektől.

Gyógyszertár :)

A hotel egy alkalmazáson keresztül hívott nekünk taxit, egy egészen vicces összegért, 36 000 rúpiáért vittek ki minket a reptérre, s ezzel a legolcsóbb utunk volt. A repülőút ismét 1,5 óra volt Balira, érkezéskor egy nagyon gyönyörű kapun keresztül jutottunk be a terminálba.

A most következő receptem alapanyaga a földimogyoró, melynek fogyasztását erősen lekorlátozták számomra utóbb, de azért néha belefér egy kis "huncutság". Régen emlékszem Ani barátnőmmel nem tudtunk elképzelni borozós estét mogyoró nélkül, hát mostanra azért tényleg évi 1-2 alkalomra redukálódott a fogyasztása. Mikor kint jártunk sokáig szemeztem ezzel a snack-el, amit úton-útfélen megtalálunk bármelyik árusnál. Kicsit tartottam tőle, mert ugye az összetevők egy zacsira sem voltak ráírva, míg egyszer Tünde kapott az egyik ebédjéhez. Megkérdeztük a pincért és megerősítette, hogy ez rizslisztből készült, így nyugodtan meg mertem kóstolni. Nekem nagyon bejött... ropogott, kicsit chilis volt és szinte etette magát. Aztán végül egy szupermarketben találtam olyat, ahol már az összetevőket is feltüntették, így később vásároltam még belőle. Bor mellé szerintem tökéletes, de önmagában is. Ez egy itthoni változat, az eredeti recept még említ benne kaffir lime levelet, de sajnos azt itthon nem tudtam beszerezni, bár nem voltam túl kitartó sem 😛, de szerintem a reszelt lime héja is ugyanolyan tökéletes. Egyébként abban amit kint vásároltam sem éreztem különösebben az ízét, de az enyhén citrusos íz kicsit kiemeli a többi fűszer ízét is.

Rempeyek Kacang, avagy indonéz sült mogyoró snack

Hozzávalók:

• 100 g barna rizsliszt
• 1 púpozott tk. tápiókaliszt (10 g)
• 150 g héjában pörkölt földimogyoró
• 250 ml kókusztej
• 1 db tojás
• 1 db lime lereszelt héja
• 1/2 tk. fokhagyma granulátum
• 1/4 tk. őrölt kurkuma
• 1 tk. őrölt koriandermag
• 1/2 tk. őrölt köménymag
• 1/4 tk. őrölt chili
• só
• bőséges kókuszolaj a sütéshez

A rizslisztet és a tápiókalisztet elkeverem a fűszerekkel, a reszelt lime héjával, majd hozzáadok egy egész felvert tojást, végül a kókusztejet. Egy habverővel csomómentesre keverem és hagyom picit állni. Egy wokban vagy mélyebb serpenyőben kókuszolajat hevítek. Tényleg akkor lesz jó, ha teljesen felhevült az olaj, ekkor sül szép ropogósra a snack-ünk. Mielőtt elkezdem sütni, akkor keverem a masszához a mogyorót. Egy kanállal apró halmokat terítek az olajba, lehetőség szerint úgy, hogy a tészta minél vékonyabb legyen. Mikor aranybarnára sült, egy nedvszívó törlőkendőre szedem ki. Akkor a legjobb, amikor már kihűltek a chips-ek, így leszenk garantáltan ropogósak.

Ne aggódjatok, van még az úti beszámolóból egy rész... s ehhez egy szuperjó receptem is! 😜
ITT olvashatjátok!