Mielőtt éjfélt üt az óra... - Hálaadó mediterrán narancsos polentatorta (glutén-, tej- és cukormentes)

Az év vége mindig a hálaadásokról szól... valahogy minden évben ilyenkor volt időm nekem is átgondolni az év rohanásait és történéseit. Tudom és hiszem, hogy nagyon sok dologért lehetek hálás az életemben. A támogató családomért, a kiváló barátaimért, az anyagi jólétemért, azért, hogy olyan dolgokat csinálhatok a munkámban és a magánéletemben is, amit szeretek... hogy megtaláltam a számomra legkedvesebb szabadidős eltöltéseket a tánc és a főzés által... és még hosszas a lista, viszont mindenképpen kiemelendő az, hogy időről időre hódolhatok az utazási szeretetemnek. Idén is, sőt szerencsére az elmúlt jó néhány évben megadatott az, hogy néha gondolkodás nélkül, néha pedig éppen a vágyott úti célra utazhattam. Még ha nem is sok időre, viszont annál gyakrabban! Tudom, sokakban felmerült már a kérdés, hogy ez a munkám által jön...? Mert biztosan nagyon fárasztó...! Szerencsére nem, ez nekem a legkedveltebb kikapcsolódásom... na jó, néha függőségem is. 😇 Imádom mikor végre rákattinthatok a repülőjegy vásárlás befejező gombjára, vagy amikor a reptéri buszon ülve pötyögök ki a gyorsforgalmin... Na és még sorolhatnám!

Szóval az elmúlt néhány évben számos kisebb-nagyobb utazáson vagyok túl, melyek mind hatalmas élményt jelentettek. Igaz néha akadt egy-két "bajosabb" vagy épp kevésbé pozitív út is, de mindegyikből tanultam valamit és ez az, ami igazán lényeges!

Ugyanis azt gondolom, hogy az utazás nem mindig a nyaralásról szól. Ennél sokkal több! Az utazás sokkal inkább egy fejlesztő, alkalmazkodó képességet növelő, önismereti, világnézet formáló dolog. Ahogy a blog címe is szól... Amikor világot látsz, a világlátásod is alakul! Szóval én most ezekért vagyok nagyon hálás.

S hogy mit ad(ott) nekem egy-egy utazás? Nagyon-nagyon sok mindent! Első sorban élményeket... másodsorban megannyi önismereti dolgot. Szerintem fantasztikus, mikor az ember először merészkedik egyedül külföldre és végig az a parája, hogy majd ott egyedül érzi magát, aztán tömérdek új kapcsolatra, barátra tesz szert. Egyszer egy beszélgetés közben lettem figyelmes egy hölgy elhintett mondataira... amikor éppen azt ecsetelte, hogy ő legtöbbször egyedül utazik, mert így a helyi embereket sokkal jobban megismerheti... Ez pontosan így van, ha mással utazik az ember, úgymond bezártok egymás felé, azonban egyedül hirtelen mindenki segítőkész és nyitott lesz feléd és ezt én is megtapasztaltam párszor. Ugyanakkor volt olyan, amikor rettenetesen magányosnak éreztem magam, mert éppen egy olyan időszakban utaztam, mikor szinte semmi sem volt jó, néha magamat sem tudtam elviselni... De meg kellett tanulni értékelni az egyedül létet is és örülni annak, hogy eljutottam oda, ahová annyira akartam.

Volt, hogy szerelemért utaztam... volt, hogy a város "szerelméért"... Volt, mikor alig volt a zsebemben pár "forint", miközben azt sem tudtam hol és kinél is vagyunk pontosan... de volt, hogy tele volt a pénztárcám és bankkártyám és eszetlenül költhettem volna! Rohantam már gép "után", aludtam már kórházi ágyban, azonban nagyon befogadó és szerető helyi embereknél is, akik másképp mutatták meg az adott helyet a saját szemükkel. Kötődtek nagyon jó barátságok, üzleti kapcsolatok. Számtalan új helyi recepttel és gasztro élménnyel gazdagodtam, annál kevesebb szuvenírrel a lakásba, ugyanis már évek óta nem hordok haza semmit, egy-egy gasztronómiai érdekesség vagy fűszert leszámítva. Sütöttem-főztem együtt helyi háziasszonyokkal, de kóstoltam igazi különlegességeket egy-két aprócska, különleges étteremben is. Voltak nagyon jó beszélgetéseim érdekes emberekkel vagy éppen lelkiztem olyanokkal, akiktől megtanultam, hogy kicsit lássam másképpen a világot. Száguldoztam motorral a főváros kellős közepén, kötöttünk ki albán drogbárban, ahol annak ellenére, hogy pontosan olyan volt, mint a filmekben, egész kedves emberekkel találkoztunk. Táncoltam éjjel és táncoltam nappal, tanítottam idegeneket magyar táncokra és tanítottak engem, mindenféle népi táncra. Ültem magányosan az óceán parton, miután azt hittem majdnem mindenem odaveszett... s buliztam együtt 30 idegen emberrel is aznap este. Voltak elmélkedős, magam elé bámulós pillanatok, s néha csak mentem, mintha kötelező lenne! Volt, mikor a szállásunk tényleg csak azért volt, hogy átöltözzünk, máskor pedig hosszas meditálások helyszínévé vált. Futottam már szatír elől, de volt, hogy én futottam a saját pillanataim után. Hirtelen ötlettől vezérelve, 1-2 órás alvás után, az éjszaka kellős közepén volt, hogy elindultunk több száz mérföldes útra, csak azért, hogy hajnalban az óceán partján nézhessük meg a napfelkeltét, s ácsorogtunk a mínuszban, mikor a nap úgy gondolta "késik", viszont utaztak már értem is több mérföldet, órákat a reptéren várva, mikor a gépem késett egy terrortámadás miatt. Voltak álmok és most már van megannyi megvalósult emlék is!

Sosem értettem meg azokat az embereket, akik nem szeretnek utazni. Persze, mint mindennek, vannak hátulütői is... Pl. én sem szeretek már ki- és becsomagolni, hiszen az elmúlt jó néhány évem mással sem telt, mint pénteken be-, hétfőn kipakoltam a bőröndömből, de amit a kettő között kap az ember az felejthetetlen! Idén is vannak olyan úti célok, amelyek már tervben vannak... s természetesen lesznek olyanok is, amik hirtelen ötlettől vagy egy olcsó repjegytől vezérelve válnak célponttá. 

Van egy nagy álmom, ami évről-évre egyre erősebb mágnesként vonzza a kalandvágyamat. Idénre már egy alapos tervnél is tovább jutottam, ám történt egy-két váratlan (bár inkább gondolatban régóta vágyott) esemény, ami miatt végül úgy döntöttem, hogy elhalasztom. Ez egy zarándokút, mégpedig Európa és talán a világ leghíresebb útja: az El Camino. Ha hiszitek, ha nem, megmagyarázhatatlanul látom a jeleket, amik azt üzenik, hogy ezt nekem muszáj megtennem. Tehát egyszer még biztosan olvastok róla itt, ugyanis előbb vagy utóbb biztosan ott állok majd Saint-Jean-Pied-de-Portban a zarándokiroda előtt az igazolványomra várva, amivel megkezdődhet a közel 800 km-es út. 

Azt kell, hogy mondjam, az ember minden egyes utazással töltött perccel több lesz. Megismer különböző kultúrákat, életmódokat, szokásokat, nyelveket, de önmagát is egyre jobban megismeri. Rájön, hogyan reagál pl. egy-egy váratlan eseményre vagy mennyire tud megnyílni idegeneknek. Az egyik legcsodálatosabb dolog a világon ez számomra, s legtöbbször tényleg csak ezért utazom... egy-egy életérzésért, s nem pedig a látványosságok fárasztó hajkurászásáért. Elképesztő, hogy néha mennyire jó csak bámulni a tenger hullámait vagy éppen egy eldugott utcácska kellemes kávézójából csodálni, hogy a helyiek miként rohannak reggel a munkába, miközben neked még számos órád van az "azttehetekamitcsakszeretnék" idődből. 

Volt egy zűrösebb szakasza az életemnek, mikor rájöttem, hogy a sok felhalmozott tárgy nem boldogítja az embert. Lehet egyik napról a másikra elvesznek, de ezek az élmények, amiket az ember átél, biztosan örökre ott maradnak a tudatában.
A szüleim nem értik, hogy mi ez a piszok nagy vágy számomra a világ megismerésére... miért nem gyűjtögetek, miért költöm az összes pénzemet arra, hogy kimozduljak az országból? Hát pontosan ezért... mert szerintem éppen ez gazdagít engem! Már elképzeltem azt is, hogy majd nyugdíjas koromra a "papával" veszünk egy kis lakókocsit és azzal járjuk be egész Európát... illetve, hogy egyszer majd ott ülök az inkák csodájának, a Machu Picchunak a tetején és jó mélyen beszívom a friss hegyi levegőt, majd kitárom a karomat az ég felé és hálát adok mindazért, hogy egyrészt oda, másrészt annyi más gyönyörű helyszínre eljutottam.

Egyszóval én nagyon boldog vagyok azért, hogy az élet ezt megadta nekem és ezeket átélhettem, de bízom benne, hogy még többet fogok! Hálás vagyok a most már egyre több olvasómnak is, akik egyre több dicsérettel halmoznak el és ezek mind ösztönzőleg hatnak rám és arra, hogy az élményeimet időről-időre meg is írjam nektek. 

S, hogy mi a következő úticél? Képzeljétek... mikor elkezdtem ezt a bejegyzést még nem tudtam, majd mire befejeztem már meg volt a 2019-es év első repjegye! Egyszóval... most már tutira nyugodt szívvel nézek elébe az új évnek! 😊

S mi más is lehetne ennek a bejegyzésnek a receptje, ha nem egy olyan olasz szilveszteri klasszikus, ami a gyönyörű sárga színével boldogságot varázsolt az asztalra és felmelegíti a lelket a szürke téli napokon! 😇

Narancsos polenta torta

(24 cm-es formához)

Tészta hozzávalói:

• 200 g puha vaj/kókuszzsír (+ egy kevés a forma kikenéséhez)
• 200 g eritrit
• 4 db tojás
• 200 g kukoricadara (polenta)
• 100 g mandulaliszt
• 2 db közepes narancs reszelt héja
• 1 db narancs kifacsart leve
• 150 ml mandulatej
• 1 vaníliarúd kikapart magja
• 1 tk. szódabikarbóna

Sziruphoz:

• 100 g eritrit
• 2 db narancs kifacsart leve
• 1 db narancs reszelt héja

Díszítéshez: 

• kevés pirított mandula
• 1-2 vékony szelet narancs

Az egyik legegyszerűbben összedobható torta a világon. A puha vajat az eritrittel kikeverem, majd egyesével hozzáadom a tojásokat, aztán a vaníliarúd kikapart magját, a reszelt narancs héjat, a mandulatejet és az egy darab narancs kifacsart levét. A mandulalisztet, a kukoricadarát egy másik tálban elkeverem a szódabikarbónával és apránként adom a masszához. Kivajazott, sütőpapírral bélelt tortaformába öntöm, majd 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 40-50 percig sütöm. A tortaformát kívülről kibélelem alufóliával, hogy sütés közben ne csepegjen le az olvadó vaj belőle, így nem fog füstölni és nem ég oda a sütő aljára. 😉

Amikor elkészült, alaposan kihűtöm és kiveszem a tortaformából, a tetejét egy fogpiszkálóval alaposan megszurkálom. A sziruphoz egy narancs reszelt héját, két közepes narancs kifacsart és átszűrt levét felforralom az eritrittel. Amikor az már elolvadt benne, egy kiskanállal a tortára csepegtetem, szinte azonnal be fogja inni.

Alaposan meglocsolva sziruppal :)

Tálaláskor kevés pirított mandulapehellyel és 1-2 vékony szelet naranccsal díszítem.

Megvalósuló álmokkal teli, nagyon boldog új évet kínánok nektek! 😊