Chilis - medvehagymás köleskockák, avagy hogyan készül egy új recept Verónál...

Ezt a receptet, amit most megosztok veletek, a hétvégén találtam ki. Egyre nagyobb „őrület” övezi körül a medvehagymát. Nem vagyok nagy hagymás, sőt…. igazság szerint a receptekhez használom, de nyersen sosem fogyasztom. Pl. magát a hagyma szagot sem igazán tűröm jól… ez gyermekkoromban még rosszabb volt… hmm ez ilyen! A fokhagymának viszont nagy rajongója lettem. Valaki azt mondta, hogy a medvehagymának az íze kicsit hasonlít a fokhagymáéhoz, így gondoltam kipróbálom. Mostanában mindenki mindenféle pogácsát süt belőle vagy így vagy úgy, hát nálam is ezzel indult. Sütök egy nem fehér lisztes medvehagymás pogácsát. Aztán a múltkor kérdezte az egyik ismerősöm, miközben a receptekről beszélgettünk, hogy a kölest szoktam-e használni. Nagy köles rajongó vagyok, így rögtön jött az ötlet a „tricolor quoina pogácsám” (link) után, hogy kölesből is biztosan ki lehet sütni valami jót és finomat. Fejben már össze is raktam a kettőt. Aztán felmentem a netre böngészni, hogy mi van a „piacon” már, ami hasonló. Szóval úgy indult, hogy lesz egy köleses medvehagymás pogácsa, talán egy kis mozzarellával a tetején. Szombat reggel aztán elindultam a piacra, ami azért vicces, mert megláttam a friss chili paprikát és nem tudtam ott hagyni, így rögtön az is került bele. 

Nagyon vicces szerintem, hogy már a barátaim is a chilivel szívják a vérem, pedig tényleg csak mostanság használok belőle annyit. Olyanokkal viccelődnek, hogy ha „Veró főz, kóstol és hmm… menjen bele még egy kis chili, mi baj lehet?” „Édesség? Nem baj, egy kis chili feldobja!” Tehetek én róla, hogy így megszerettem? 😁 Az egyik barátom azzal poénkodott a hétvégén, hogy engem ha egy pasi virággal akar levenni a lábamról, lehet jobban jár, ha egy csokor chilipaprikát hoz. 😜 Bár ez nem igaz, mert a virágot is nagyon kedvelem, sőt… de azért hatalmasat nevettünk rajta! A chilinek meg egyébként is a konyhában a helye, egyelőre…! Húúú egy nagyon vicces chilis sztori jutott eszembe: régen a sok stressztől nagyon fájt a hátam, vállam és egyszer vásároltam egy chilis krémet – azt mondták jó lesz rá. Amit én nem is sejtettem a használatáról, hogy ha azt kentem magamra, kb. 10x kellett utána kezet mosni és tusolni… de komolyan, úgyhogy a 2-3. alkalommal feladtam. De beleszaladtam szinte egyből egy roppant kényes témába, fürdés alkalmával mindenhol alaposan átmossa magát az ember… hát csípett ez mindenhol! 😊😃😓 Na igen, alkotni azt tudok.. pedig nem is vagyok „szőke” (bocsánat a szőkéktől, tényleg nem a hajszínre vonatkozik, mert nagyon sok szőke hajú okos, önálló és határozott nő ismerősöm van).

Na de visszatérve a piacról hazatérve elkezdtem sütni és mivel érzésre sütök-főzök általában, így némiképp még itt is módosult az előre eltervezett változat. Tulajdonképpen egy sör- vagy borkorcsolya lett belőle a végére. 

Chilis - medvehagymás köleskockák

Tésztához:

• 200 g köles
• 100 g rozsliszt
• 100 g kukoricaliszt
• 1 ek. kókuszzsír
• 80 g medvehagyma
• 7 g száraz élesztő
• 2 tk. só
• őrölt bors, ízlés szerint
• 2 ek. joghurt
• 1 tojás
• 1 db kb. 5 centis friss chilipaprika (helyettesíthető szárított chilipehellyel is)
• kb. 20 g kukorica liszt a formázáshoz

Kenéshez:

• 1 tojás
• 1 csipetnyi chilipor
• 1 csipetnyi sáfrány

A kölest dupla mennyiségű, sóval ízesített vízben megfőzöm, majd alaposan lehűtöm. Hozzáadom a két féle lisztet, a száraz élesztőt, a sót és borsot. Egy serpenyőben a kókuszzsírt felolvasztom, majd az apróra vágott medvehagymát ebben párolom meg. A végén hozzáadok még 1 db apróra vágott friss chili paprikát (magjával együtt) vagy ízlés szerinti mennyiségű chili pelyhet. Ezt a lisztes köleshez öntöm, majd az egészhez adok 1 felvert tojást és 2 evőkanál joghurtot. Alaposan összegyúrom és meleg helyen 1 órát kelesztem. Egy jóval lágyabb tésztát fogok kapni, így a formázáshoz picivel több kukorica lisztet kell majd használnom. Kb. 1 centire nyújtom a tésztát egy kilisztezett deszkán, majd kb. 2x2 centis kockákra vágom. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakom a kockákat, majd még kb. 10 percet kelesztem. A tetejét egy csipetnyi chiliporral és sáfránnyal elkevert tojással kenem meg, így pompás sárga színe lesz. 180 °C-ra előmelegített sütőben, kb. fél órát sütöm.

Nagyon sokan kérdeztétek, hogyan jön egy új recept? Hogyan találom ki ezeket? Általában így… Meglátok valamit az Instán vagy valamilyen recept oldalon, esetleg egy étterem étlapján vagy egy külföldi utam során kóstoltam, illetve csak akartam kóstolni, esetleg mással beszélgettem róla vagy valamilyen olyan is sokszor előfordul, hogy egy bizonyos hozzávalót megkívánok. Rákeresek egy eredeti receptre vagy megnézem, hogy az adott alapanyago(ka)t amit használni szeretnék miként „alkalmazzák” mások. Aztán van az az „eset” is, amikor csak úgy benézek a hűtőbe, éléskamrába és ad-hoc jelleggel dobok össze valamit. Igyekszem egészségesebb hozzávalókkal dolgozni és nagyon sok egészségtelennek mondott hozzávalót már száműztem a konyhából, amikor pedig szükséges, elindulok beszerezni a hozzávalókat az üzletbe, piacra, mikor éppen mihez van kedvem. Némiképp már akkor módosul a „történet”. Főzés közben teszek hozzá még ezt-azt, aztán kialakul a végeredmény. Már nagyon sokszor mondtam, írtam, hogy „érzésre főzök”, így a legnehezebb az számomra, hogy mióta elkezdtem ezt a blogot írni, magát a receptet le is írjam, miből mennyit teszek bele. De komolyan…. hihetetlenül sokat szoktam küzdeni ezzel. Néha annyira zsigerből jönnek a dolgok, hogy utólag mindig alaposan át kell gondolnom, biztosan mindent leírtam-e. De szerintem így lehet igazán jókat kreálni a konyhában. Nem receptek alapján (bár tudom, hogy mindenkinek vagy sok mindenkinek szüksége van néha egy „szamárvezetőre”). Aztán minden recepthez jön valami érzés, sztori, élmény, valami, amihez tudom kötni. Társulnak hozzá utazások, emberek, vélemények vagy csak egy érdekes téma, amit éppen a barátokkal beszélgettünk, miközben megkóstoltattam velük legújabb "kreálmányom". Igen, általában ők az én sütés-főzésem „elszenvedői”, amitől talán nem is annyira szenvednek. 😉Hát sajnos ha én magam ennék meg mindent, már dömper lennék és még így is mindig küzdök a kilókkal. Tehát a történetek általában így alakulnak és láthatjátok, néha ott is sikerül elkalandoznom. Azonban ami még meglepőbb számomra, sosem szerettem írni és már mondtam is, hogy szerintem nem is tudok, de mikor belekezdek egy-egy bejegyzésbe, hirtelen megszáll az ihlet és kényszeres közlésrohamom lesz. Néha az is előfordul, hogy valaki más kér meg, hogy találjak ki ezt vagy azt „mentes” formában…. esetleg tudom, hogy lesz egy esemény (szülinap, névnap, baráti találkozó, stb.) és általában ekkor van nehezebb dolgom. Kitalálni valami eredetit, ami nem unalmas, íz világában egyedi, mégis szereti az, akinek készítem. 

Néha a legváratlanabb dolgokból lesznek a legjobb alkotások, tudjátok, mint az életben! 😇