Ízjárat: "világlátás" konyha nyelven

Almás - fahéjas zabkeksz Van az úgy, hogy az ember nem tervez valamit... mégis kiköt egy helyen... vagy teljesen mást tervez, mégsem az lesz a végeredmény. 😇 Valahogy ez a hétvégém is így alakult, pár találkozót leszámítva az volt a tervem, hogy befejezem a nagytakarítást, amelyből már csak a szekrényeim újra rendezése maradt hátra, megírok néhány elmaradt bejegyzést, szerződést és pár új ötlet kidolgozásán törtem a fejem... mikor jött egy invitálás egy kis túrázásra. Első, második, sőt harmadik és 100. blikkre is nemet mondtam, mert tudtam, hogy be akarom fejezni ezeket és a találkozóimat sem akarom már lemondani... de az utolsó utáni pillanatban mégis úgy döntöttem köntösben ülve a kanapén, hogy egye-fene... majd akkor valamelyik éjszaka megírom őket. Kicsit komfort zóna kimozdító túra volt, de nagyon jókat sétálgattunk a gemenci erdőben, nem csak nappal, hanem sötétben is. Ha előre tudom, biztosan készülök némi útravaló falattal, viszont így be kellett érni a bolti (ráadásul

Mostanság új hobbim van... úgy a 100. a többi mellé... 😋 Na jó ez így nem teljesen igaz, hiszen gyermekkoromban nagyon sokat kirándultunk a nagypapámmal az erdőben és a mostani kirándulások, túrázások is azt az időszakot idézik vissza nekem. 😇 Imádom a természetet és néha jó kiszabadulni a "csendbe", ráadásul a túra közbeni nagy beszélgetések is igen jól tudnak esni az embernek.  A minap egy ismerősöm kinevetett, hogy egy túra alatt ugyan mi lehet az, ami kulináris örömöt okozhat az embernek... Szerintem egy-egy szalámis szendvics vagy egy alma is hatalmas gasztro élvezetet nyújthat ilyenkor, mikor energiára van szüksége az embernek... a müzli-, zab- és energiaszeletek pedig előszeretettel kerülnek elő mindenki hátizsákjából. Sajnos én nem találok a boltokban egészséges, cukormentes változatot, vagy amit annak mondanak, az általában puffasztott gabonából készül, így kénytelen voltam megalkotni a saját, IR-diéta barát, lassan felszívódó szénhidrátot tartalmazó, cukormen

Tudom, hogy sokan rajonganak Párizsért, így mikor hangoztattam azt, hogy "én nem szeretem a várost", mindenki bambán nézett rám, mintha legalábbis azt mondtam volna, hogy nem szeretem csokit. Az ősz számomra viszont egy nagyon kedvelt évszak és valahogy a "Párizs-képemet" is átformálta. Ha magamnak választottam volna úti célt, biztosan nem Párizsra esett volna a választásom egy őszi hétvégére, mivel többször jártam ott és egyszer sem fogott meg igazán. A keresztlányom viszont már régóta vágyott ide és mivel idén ballagott, úgy gondoltam, hogy mindenféle haszna vehetetlen ajándék helyett a legtökéletesebb amit adhatok, egy utazás, ahol igazi élményeket szerezhet. Szemeztem én a tavasszal, a nyárral, de a közös időpontot csak egy október eleji hétvégére sikerült "kialkudnunk" és egyáltalán nem bánom. A párizsi ősz megadta a hangulatot és ezzel együtt azt is, hogy most már bármikor visszamennék... vagy lehet nem csak az időnek, hanem neke

A hétvégén a szüleim 35. házassági évfordulóját ünnepeltük. Összegyűlt a család, úgy, mint a nagy ünnepek alkalmával. Sajnos elég ritka, hiszen mindannyian mozgalmas életet élünk és csak néha van úgy, hogy mindenki egyszerre otthon tud lenni.  Számomra öröm azt látni, hogy a szüleim, akiknek oly sokat köszönhetünk, 35 éven át együtt maradtak jóban, rosszban. Sok fiatal számára példa értékű és sajnos manapság elég ritka dolog ez, hiszen a párok nagy része egyre kevesebbet tesz a kapcsolatukért. Ha probléma van, azt nem megjavítani akarják, hanem menekülnek előle. Én úgy gondolom, hogy természetesen, ami nem megy, nem kell erőltetni, de nem kell azonnal lemondani róla, félrelökni, hanem meg kell tanulni küzdeni azért, amiért tulajdonképpen mégiscsak úgy döntöttek hajdanán, hogy egymáshoz kötik életüket. A jóban nagyon könnyű kitartani a másik mellett, de a rosszban is támogatni egymást, a legnagyobb „respect”. Persze bármit hozhat az élet, ezért általánosítani nem lehet, követ pedig