Ízjárat: "világlátás" konyha nyelven

Drága Olvasóim! Minden év végén lezárom néhány gondolattal az adott évet, melyhez egy különleges recepttel is megajándékozlak Titeket! Ez idén sincs másképp, annak ellenére, hogy az idei évben talán minden másképpen volt, mint korábban. De gondolom ez senkinek sem mond újat, hiszen mindannyiunk élete egy pillantás alatt megváltozott év elején, amiről nem is gondoltuk volna korábban, hogy ez így lesz!  S hogy mi történt idén velem? Jóformán semmi, de mégis rengeteg minden! "Elvesztettem" néhány olyan dolgot, ami korábban éltetett... legalábbis azt hittem, hogy ezek nélkül nem tudok létezni. Ilyen az utazás, a tánc, a rendezvények, az állandó pörgés, a nagy társasági élet... Jelentem jól vagyok! Kicsit ez a befelé fordulás éve volt ez számomra. Az év nagy részét a lakásom valamelyik zugában vagy éppen egyedül a természetben töltöttem. Sosem hittem volna, hogy tavasszal a napom fénypontja az esti séta lesz a szigeten, amit nyáron felváltott a bringázás, ősszel pedig ismét a séta...

Mondhatni magamon is csodálkozom, hogy megsütöttem így november közepén az idei év első karácsonyi sütijét. Bár az olaszok az év bármely szakában fogyasztják kávé mellé vagy borba mártogatva, de nálunk leginkább a karácsonyi sütisdobozokban találkozunk vele. Magyarul mondhatnánk mandulás habcsóknak, a franciáknál ez biztosan macaron (még néhány hozzávalóval), de tulajdonképpen nem is kívánja ez a finom aprósütemény azt, hogy bármi más módon hívjuk, hiszen az egész világ amaretti néven ismeri már a 18. század közepe óta. Eleinte főként Olaszország északi részén hódította meg a kávéházak szerelmeseit, majd lassan az egész országban, később az egész világon elterjedt. Ami különösen jó benne, hogy tényleg csak pár hozzávalóból áll és szupergyorsan elkészül, így ha hirtelen betoppannak a vendégek, még akkor is összedobhatja az ember vagy ha épp egy szívós nap után fáradtan hazakullog és egy kis finomságra vágyik (mint én ma 😉). Ami még szuper ebben a ropogtatnivalóban, hogy glutén...

Néhányan úgy tartják, hogy az élet nem játék! Kérdezem én, akkor mi? Miért kellene mindent túl komolyan venni? Ha jobban belegondoltok, nem erről szól az egész létünk, hogy játszunk? Játszunk gyermekkorban, játszunk baráti társaságban, a sportban, ha kikapcsolódni megyünk, sőt néha a női-férfi viszonyokban is! S az egész nem ettől olyan szórakoztató? Miért kellene hát rágörcsölni?  Szerintem az élet úgy szép, ha lazán vesszük! Ha megéljük a pillanatokat... na persze játszani ésszel is lehet, sőt kell is. Éreztétek már úgy, hogy a görcsös ragaszkodással mindent elrontottatok és nem tudtátok élvezni az adott helyzetet? Én számtalanszor! 😊  A hétvégékre mindig annyi mindent betervezek, mintha egy hétig tartana, pedig csak két nap. De ma délután mindent félredobva inkább tettem egy jó nagy sétát a szabadban, mivel éreztem, hogy ez fel fog tölteni... Annyira csodálatos idő volt, hogy remélem, hamarosan itt a tavasz. A tavasz pedig egy kiváló alkalom a testi-lelki feltöltő...

Almás - fahéjas zabkeksz Van az úgy, hogy az ember nem tervez valamit... mégis kiköt egy helyen... vagy teljesen mást tervez, mégsem az lesz a végeredmény. 😇 Valahogy ez a hétvégém is így alakult, pár találkozót leszámítva az volt a tervem, hogy befejezem a nagytakarítást, amelyből már csak a szekrényeim újra rendezése maradt hátra, megírok néhány elmaradt bejegyzést, szerződést és pár új ötlet kidolgozásán törtem a fejem... mikor jött egy invitálás egy kis túrázásra. Első, második, sőt harmadik és 100. blikkre is nemet mondtam, mert tudtam, hogy be akarom fejezni ezeket és a találkozóimat sem akarom már lemondani... de az utolsó utáni pillanatban mégis úgy döntöttem köntösben ülve a kanapén, hogy egye-fene... majd akkor valamelyik éjszaka megírom őket. Kicsit komfort zóna kimozdító túra volt, de nagyon jókat sétálgattunk a gemenci erdőben, nem csak nappal, hanem sötétben is. Ha előre tudom, biztosan készülök némi útravaló falattal, viszont így be kellett érni a bolti (ráadásul ...